Turbék kálvária

Megjegyzés elöljáróban: az alábbi anyagot 2019 augusztusában írtam, csak kiegészítettem az epa.hu-s anyaggal 2020 augusztusban. A gép valamiért újként kezelte. Tehát a képek 2019-es állapotot tükrözik !

A  település nevének eredetére vonatkozó, széles körben elterjedt magyarázat szerint, a Turbék névalak a szigeti vár 1566. évi ostromakor   elhunyt I. (Nagy) Szulejmán szultán halálának helyén emelt türbe (sírépítmény) török szóból eredeztethető (türbe > Türbék > Turbék).

Itt állt egykor az ostromló szultán sátra, s a hagyomány szerint itt emelték fel emlékére a türbéjét is. Szulejmán türbéjét a XVII. század végén lebontották, helyére egy fakápolnát építettek.

A mai kegytemplom 1760 és 1770 között épült fel.

Turbék a környék magyar, német és horvát katolikusainak közös búcsújáró helye. A mohamedán törököknek máig fontos szent helye, erről tanúskodik a kegytemplom elején lévő emléktábla is.

 

Itt egy elég különleges kálvária volt,  építése pontos idejét nem tudni. A  szigetvári bekötő úttól indulóan a templomig 12 keresztet állítottak, a 13. kereszt a templom előtt, a kerítésen kívül, a 14. a kerítésen belül állt.

Ez a hajdani kálvária  igencsak hosszú gyaloglással volt bejárható.

Minden keresztnek más család volt az állíttatója – ez egyébként a máig fent-maradt keresztek (=4 db) némelyikén még látható is. Ezen  családok leszármazottai állítólag ezeket  a kereszteket  a mai napig karbantartják.

A kálváriajárás később megváltozott, egyszerűsödött és rövidült, a templom kerítésében balról-jobbról 7-7 oszlopba először meszelt felületre festett képek kerültek. Ezek azonban nem voltak időt-állók, (bár még a hatvanas években is megvoltak, állandóan javítgatva…) ám lassan tönkrementek. Ekkor készültek el (pontos időt nem tudok, de állítólag valamikor a rendszerváltás táján)  az új stációképek, melyek elég érdekesek voltak, meglehetősen nagy méretűek, valamilyen kőzetnek, vagy speciális égetett anyagnak tűnő keretbe foglalva, belül voltak a kiégetett kerámia képek és ezt az egészet valamilyen réznek látszó fémlemezzel, vagy mázzal vontak be, miáltal úgy tűnt, az egész kép rézből (bronzból) van.

Ez lett a képek veszte. Szép új világunkban, amikor munka helyett emberek fémgyűjtéssel és fémlopással kezdtek foglalkozni, egy ilyen világvégi elhagyott, senki, csak a Jóisten által őrzött helyen természetes, hogy megpróbálták lelopni az értékesnek tartott képeket. Az már más kérdés, hogy otthoni szétverésük után mekkora csalódás érhette a tolvajokat – de a lényeg, a 14 képből ma már csak 8 db van. Ezeket az utolsó előtti percben leszedték és bevitték Szigetvárra.

 

Az út-menti keresztek a nagyüzemi mezőgazdálkodás óriás traktorainak útjában voltak, egymás után döntötték le, semmisítették meg ezeket. Ma az út mentén már csak két kereszt áll.

A templom kerítése - nem csak a kivert/kivett képek miatt - összedőlés előtt áll, maga a templom bezárva, alulról magasan vizesedett falakkal, s ahogy hallottam, felülről is rendszeresen és rendesen beázva várja a végső megsemmisülését.

Igen, a világhírű búcsújáró hely temploma veszélyben van – és megmentésének esetleges tervéről semmi hír…

Zarándokszállás 2015

Zarándokszállás 2019

A templom mögötti remete-lak utoljára gondnoki lakás volt. A megüresedés után (kb. 1970-es évek), gondozatlanná vált, de pár éve még állt. Most porig rombolva, vállalkozók viszik el a még használható téglákat.

Információm szerint Kollár György plébános építtette 1770-ben, ő 1760-79 között volt Szigetvár plébánosa.

Egyébként a templomot és ezt a most elbontott épületet is 1905-ben restaurálták. Nem tudom, azóta történt-e valami nagyobb javítás, felújítás, de meglehet, hogy nem, s azért jutott most erre a szomorú sorsra, nevezetesen, hogy egyszer s mindörökre eltűnjön a föld színéről.

Egykor itt volt a Rózsa-csárda, ez is erősítette a turbéki kegytemplom vonzerejét. Több épület is volt a templom körül, ezeket fokozatosan bontották le. Ma már csak a templom áll.

(Csak zárójelben jegyzem meg: ha a Máriakéméndi angyalok és a zarándokszállás ügyét  nem „karolta volna fel” a Mecsek Egyesület  és a megőrzéséért aggódó hívek, lehet, hogy az is erre a sorsra jutott volna… Mint ahogy a kéméndi angyalok Kishajmáson található „testvéreit” is az idő vasfoga fogja szétrágni – mert ott nincs senki, akinek érdeke fűződne az efféle „régiség” megőrzéséhez. 

Viszont igen sok focipálya épült és akkor tessék annak örülni.)

Megemlítem még, hogy a bekötőút elején áll egy kis barlang-szerű kápolnácska és egy kereszt (nem volt része a kálváriának, az út másik oldalán is áll). Ezt a Lurdes-i barlang mintájára, egy elhalt menyasszony emlékére állította a magára maradt vőlegény. Megépítése után rózsával volt befuttatva….  Most kövekkel van telidobálva – ennek ugyan nem tudom az okát – de valaki friss virágot is vitt oda…. Megmagyarázhatatlan dolgok ezek, legalábbis számomra.

Végtelenül szomorú volt a kép, ami engem itt most fogadott. Nem tudom, van-e remény ennek a régen oly nagy tiszteltnek örvendő helynek a megmentésére ?
Senki sem tudja, lesz-e valaha is Turbékon kálvária, sőt hovatovább az is kérdéses, hogy a Mária-ünnepeken lesz-e még itt búcsú tartva...

2020-as kiegészítés: Sajnos, most már tudjuk, 2018-ban volt itt utoljára búcsú, bár akkor is már csak a templom előtti parkolóban tudták megtartani...Ha nem jön gyors segítség, ez a templom össze fog dőlni.

Végezetül: a kerítésfalba épített stációképekből az alábbiak maradtak meg - ezeket bent, a plébánián őrzik. 

Elolvasni érdemes:
Turbék http://epa.oszk.hu/02000/02090/00023/pdf/EPA02090_mediterran_2015_02_34-44.pdf
 vagy
https://www.academia.edu/39984826/Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria_seg%C3%ADts%C3%A9g%C3%A9vel_A_turb%C3%A9ki_M%C3%A1ria_kegyhely_t%C3%B6rt%C3%A9nete       

A fenti anyag bevezető szövege:

Turbék neve egybeforrt az 1566. évi ostrommal, Szulejmán szultán halálával, az ennek helyén felépülő oszmán síremlékkel és mindennel, amit ez a történet szimbolizált. Temploma a Kárpát-medence egyedülálló keresztény szakrális építménye, amelyről generációk hitték azt, hogy az Oszmán Birodalom legnagyobb uralkodója, Szulejmán szultán halálhelye felett magasodik.

A 19. században számtalan legendástörténet kelt szárnyra a környékbeliek körében a hódító szultán és a turbéki szőlődomb aljában állótemplom kapcsolatáról.

Őszintén hitték, hogy Szulejmán a templom melletti ősöreg hársfa alatt hunyta le szemét, és az emberek már ekkor jártak gyógyulást keresni az itt található, tiszta vizű kúthoz. A szóbeszéd valóságot teremtett, 1913 óta emléktábla hirdeti a templom falán ezt a történetet, majd két emberöltővel később régészek próbáltak bizonyságot találni e mendemondára.

Ma már tudjuk, hiába volt minden igyekezet, mert a templom körüli föld sosem rejtette Szulejmán maradványait, de ettől nem lett szegényebb Turbék történelme, sőt!

Ez a kötet mítoszt rombol és egyben kultuszt ápol. Ma már csak a környékbeliek emlékezetében él az egykor oly híres turbéki búcsú. Jeles Mária-ünnepek alkalmával, különösen Nagyboldogasszony(augusztus 15.) és – régiesen mondva – Kisasszony (szeptember 8.) napján a szigetváriak mellett felkerekedtek Mozsgó, Hetvehely, Szentlőrinc és más közeli falvak magyar, sváb és bosnyák katolikusai, hogy leróják kegyeletüket a Segítő

Isteni Szűz előtt, illetve gyógyírt kérjenek betegségeikre és védelmet a szeretteik számára.

Ma is megfejthetetlen misztérium, hogy miért indultak el tömegek szerte a keresztény világban különleges és szakrális helyszínek felé. Ezek közül a Kárpát-medencében a legismertebb Csíksomlyó, Máriacell és a Siklós melletti Máriagyűd. Turbék soha nem vált országos hírűbúcsújáró hellyé, az ide-érkező zarándokok Somogy és Baranya megye falvaiból érkeztek. A fogadalmi ajándékokból látszik, hogy a nagy ünnepek hajnalán nem a legmódosabbak indultak útnak a pusztában álló templom felé. A sziget- vári plébánosok által gondozott templom azonban évszázadokon át betöltötte hivatását: fogadta a megfáradtakat és vigaszt nyújtott a szenvedőknek. A 20. század második felében hanyatlásnak indulta turbéki kegyhely látogatottsága, a városi hitoktatást végző ferenceseket elvitték, a kegyhelyet ellátó káplánok eltűntek, az épület pedig sokáig üresen állt. Állapotának nem kedveztek a megindult régészeti ásatások sem, állaga egyre romlott. A szomorú helyzeten nem javított a rendszerváltozás sem, a templom és a búcsú népszerűségének újjászületése elmaradt. Nem remélhetjük, hogy e könyv gyökeresen megváltoztatja mindezt, de abban bízhatunk, hogy példaként szolgál majd azok számára, akiknek egyszer újra fontos lesz a turbéki Szűzanya támogatása.

Érdemes az anyagot a 79. oldaltól is olvasni, ahol a kegyhely esetleg  lehetséges jövőjéről is szó esik. Nem tudom a pécsi püspökség eljutott-e az olvasásban idáig..........