2014. március 29., szombat

Kiskunfélegyháza kálvária

A fotókat, az ismertető szöveg fellelését  "Babarci tekergő"-nek köszönhetjük !!


Félegyházán a kálvária gondolata Cseh András plébános nevéhez fűződik. Építésére 1802-ben Pintér Mátyás tett alapítványt és 14 stációkép felállítására kapott engedélyt. Az első faoszlopokon álló stációkat a Vörösmarty utca torkolatától nyugatra állították fel, a mai benzinkutak helyén. 1828-ban városfejlesztési okokból a kálváriát a város keleti részére telepítették át. Június 1-én tették le az alapkövet. Az új helyen felépült kálvária-együttes Fischer Ágoston (18-19. sz. fordulója) kőművesmester munkája. A megépült kálvária hosszan elnyúló, keskeny sík terepen fekszik. A 14 elemből álló félegyházi stációsor elrendezése kétsoros, egymástól elég távol. A stációk téglából épült, fehérre meszelt kőoszlopok. Homlokzati részén eredetileg bemélyített fülke volt. A fülkékben fémlapra festett egy-egy stációkép, amelyek az elmúlt, amelyek az elmúlt több mint másfél évszázad alatt elmosódtak, megkoptak. 2003-ban készültek el – tört mozaikból – a színes kék mázas kerámiaképek a stációoszlopokra. Készítőjük Molnár István (1978-) képzőművész.
 

Az ünnepélyes felavatásra 2003. szeptember 14-én került sor, a kálvária felállításának 175. évfordulója alkalmából. Ez alkalomból ünnepi szentmisét celebrál dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét főegyházmegye érseke. A megújult stációoszlopok tetejét cseréppel fedték be, a gerinc közepén kovácsoltvas kereszt látható. A kálvária része a Hétfájdalmú Szűz tiszteletére felszentelt kápolna. 9x6 méteres fehérre meszelt kis barokk épület, vasráccsal védett, kisméretű ablakokkal. Díszített vasajtaján kovácsoltvas kilincs található. A kápolna teteje terepszint alatt van, torony nélküli épület. Belső tere fiókos dongaboltozatú, padlója lapburkolattal fedett. Az oltárhoz megemelt fadobogó vezet. Az új piéta, az első oltárkép 1929-ben lett felszentelve.
 

Az építmény teteje járható, amelyhez bal oldalon 18, jobb oldalon 16 tégla-lépcső vezet fel. A teraszt mellvédfalak veszik körül. A szentély felett három feszület áll: Krisztus és a két lator, Krisztus lábánál két nőalak, a keresztek között egy-egy szoboralak. A középső kereszt felett 1800-as évszám olvasható. A kálváriához tartozott egykor a harangláb, harang. 1927-ben szentelték fel az újraöntött harangot. Ma hiányzik, ellopták. Talapka István, a Sarlós Boldogasszony templom plébánosa 2003-ban Németországból hozott egy harangot, ami pótolja a régit.



















https://kiskunfelegyhaza.hu/hivatal/kalvaria/



http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=2285   itt is vannak még képek






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése