2018. július 28., szombat

Kiszombor kálvária

Makótól délnyugatra, a Maros bal partján,  a román határ közelében található a nagy történelmi múlttal rendelkező település.
Ezen a vidéken valamikor hunok, gepidák, avarok laktak, neve már az 1200-as években is ismert volt.  A hódoltság idején elnéptelenedett, 1582-ben csupán három lakosa volt. 1596-ban a török felperzselte, pusztává vált. 
1781-ben a zombori uradalmat a határához tartozó Dédenszeg és Ladány pusztával együtt, árverésen Oexel Mátyás József nagyszentmiklósi sörgyáros, német nemes vásárolta meg. Halála után fiai lettek az örökösök.
A család építtette a neoromán stílusú, temetőkápolnának használt kripta épületet a XIX. században
Vélhetőleg a kripta építésével egyidőben készülhetett talán 12 stációval – (ezt csak a térképre nézve gondolom)  a temetőben a kálvária – s miképp a kápolnával, a kálvária stációival sem törődött az elmúlt évtizedekben senki.
                                 **********************
A kétezres évek elején azonban változások történtek:

A kiszombori Rónay-sírkert országosan is különleges építészettörténeti értékeit hosszú évtizedeken keresztül legfeljebb egy szűk szakmai réteg és a helyiek ismerhették. Ezen nem segített, hogy a huszadik század második felétől egészen a 2010-es évekig elhanyagolva várta sorsának beteljesülését. Az utolsó pillanatban mégis sikerült ezen fordítani, és 2016-2017-ben először a tervezés kezdődött meg, hogy aztán 2020-2021-ben a tényleges felújítást is elvégezhessék. A teljes körű helyreállítás előhozott olyan csodálatos értékeket is, melyeket még az sem ismerhetett, aki gyermekkorát a kétségtelenül romantikus elhanyagolt kertben játszadozva töltötte.

(http://oroksegnapok.gov.hu/seta/636)

Kiszombor  műemlék épületei közül több közvetlenül kapcsolódik a Rónay családhoz, ahhoz a családhoz, amely 1781-től 1945-ig meghatározó szerepet töltött be a község életében. Főispánok, alispánok és szolgabírók kerültek ki soraikból, akik a maguk eszközeivel sokat tettek a településért.

A 270 millió forintos állami beruházás segítségével a település lakóinak régi álma teljesült. Azzal, hogy a felújított sírkert az önkormányzat tulajdonába kerül, a kiszomboriak lehetőséget kapnak, hogy a Rónay család emlékét méltó módon megőrizzék

  ( https://www.delmagyar.hu/helyi-kozelet/ )

Néhány kép a felújított kálváriáról. Készítője: Seres László, köszönöm engedélyét a közléshez. 




Az alábbi képeket  Lovász Máriának köszönöm: 














https://www.youtube.com/watch?v=UbtfwE3YlYU                       
A régi képeket is Lovász Máriától kaptam - köszönöm.



A felújítás előtti állapotról készült ismertető/képek összeállításában Pető Mária volt segítségemre, köszönöm munkáját. A többi fényképet a













2018. július 16., hétfő

Jászfényszaru kálvária

Az ismertetőt és a fotókat Pető Máriának köszönöm !


1880-ban A Szent Kereszt temetőben elkészült kápolnával egy időben, akörül, U alakban, különböző  családok felajánlásával épültek meg, egymástól kb.15 m távolságra a stáció állomásai, melyeket  Csák József kőfaragó készített.
A stációk első felújítására 1938-ban került sor, a finanszírozók neve a stáció alján lévő vörös márványlapba bevésve látható.
A kápolna-építés 100 éves évfordulója tiszteletére, 1980-ban  a stációk többségének ismételt javítását, felújítását, a felállíttatást támogató családok leszármazottai támogatták, melyet az első, vörös márványtábla alatti kis fehér márványtáblák felirata jelez. Legutóbb a stációk javítása, festése 2000-ben adományokból történt.

A szent Kereszt felmagasztalása temetőkápolnát, s  annak teraszán  lévő Golgotát  Szűcs Mihály és neje, Berze Terézia építette. Ezt is 1880-ban szentelték fel. A Golgotán még két szobor áll: Szűz Mária és szent János apostol. Élő kápolna: hétköznap és vasárnap is mutatnak be misét benne.




























2018. július 8., vasárnap

Szentes Bánomháti kálvária




Képeket Nagy Zsolt Imrének köszönöm !

Az 1873. évi utolsó kolerajárvány szentesi áldozatait a kereszt alaprajzú Bánomháti temető régi kurgánjába hantolták el, és föléje egyszerű kőfeszületet állítottak. (Lásd térkép !)
A kőtalapzaton elhelyezett kőfeszületen ezüstszürkére festett vaskorpusz látható, a feje felett INRI felirattal. 
A stációoszlopokban - üveg alatt - egyszerű, kicsit primitív képek láthatók Krisztus keresztútjának állomásairól. Alkotójuk, készítési idejük ismeretlen.
(A fényképezést az üveg alatti képek igen megnehezítették.)