2020. március 1., vasárnap

Nőtincs kálvária

Az ismertetőt Pethő Máriának köszönöm. A képeket Fényi Gabriellától és Dr. Vukov Konstantintól kaptam, ezúton is köszönet érte. 
A nőtincsi kálváriának nincs nagy múltja, 2014 körül hozták létre a Lókos patak feletti dombon. Az ácsolt fakereszteken az először felhelyezett, műanyaggal bevont festett képek hamar tönkrementek, ezeket később lecserélték, falapra festett képekkel, de ezek sem az örökkévalóságnak készültek....

A stációsor végén van a Nagy Amália által 1883-ban állíttatott kereszt és a másik három is itt található,  melyeket valószínűleg szintén ez-időben állítottak.

A település története itt olvasható: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C5%91tincs


























Nőtincs temploma 1415-ben épült. 1720-ban és azóta már többször is átalakították. 1734-ben Szent Márton tiszteletére szentelték, tornya eredetileg nem volt, két harangja fa-haranglábon a házak között a falu közepén állt.
Még a XVIII. század folyamán homlokzata elé tornyot  építettek. 1725-ben mennyezete 66 táblaképből áll, de ez ma már átépítés folytán eltűnt.
A templomot 1960-ban, majd 1966-tól 1982-ig teljesen felújították.

A plébánia épülete a XVIII. század végén épült, melyet 1968-ban és 1979-ben renováltak. Historia Domusa a háború alatt megsemmisült, a mostani 1965-ben kezdődik. A plébániának XVIII. századi eredetű, értékes könyvtára van.
Képek:










6 megjegyzés:

  1. Egyszerű stációk, de új korukban biztos szépek voltak. Mára sajnos valóban kicsit megviseltek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat éves fa keresztek. Talán ha rendesen lekezelték volna, jobban néznének ki.De talán idén tényleg rendbe-hozzák kicsit.

      Törlés
  2. 2021 áprilisában megújult a kálvária új keresztek és új stációk is kerültek fel egy helyi kézműves művész hölgy személyének és keze munkájának hála. Ekkor készítettem fényképeket is privátban szívesen átküldöm ha van rá igény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gabriella, nagyon örülnék, ha elküldenéd a képeket. aranyosfodorka@gmail.com címre. Előre is köszönöm !!!

      Törlés
    2. Kedves Aranyos Fodorka! Remélem megkapta a képeket ha nem sikerült újra elküldöm!

      Törlés
    3. Nem, sajnos semmiféle kép nem érkezett. a címem: aranyosfodorka@gmail.com

      Törlés