2020. május 31., vasárnap

Marázai Mária kápolna melletti, hajdanvolt kálvária



Igaz ugyan, hogy ennek a kálváriának az emlékét mindössze egy fafaragás  és a falubeliek emlékezete őrzi csak, de úgy gondoltam, a helyszín megismertetésre érdemes.
Az anyag összeállításához köszönöm Biki Endre segítségét !





Marázától délre, 1,5 km-re az erdő szélén, a nyiladék végében található a Mária-kápolna és forrás, illetve kút.
A földút egy völgyben, egyik oldalán dús erdőtől kísérve kiszalad a faluból, majd egy szántáson át egy hívogatóan zöldellő nyiladék felé vezet, melynek végén áll a Mária-kápolna. A kápolna tetejét Zsolnay-kerámiák díszítik, mint ahogy a kútét is.
Egy kis ékszer ez a Mária-kápolna az erdőben, ahova a hívők még ma is elhozzák máshol, búcsúkban, zarándokutakon vásárolt ereklyéiket. És a szeptember 8-án szokásos falunapnak is programja az itt tartott mise. A most már kútba foglalt forrás tiszta, hideg és finom vizéért még ma is gyakran kisétálnak az emberek a pácolt fából készült feszület által őrzött kápolnához.

Mária-kápolna legendája: A legenda egyik változata szerint Mária megjelent álmában egy juhász vak lányának, aki a tanácsára megmosta szemét a forrásban és meggyógyult. A másik változat szerint egy, a közeli szőlejében kapáló horvát asszony vak lánya a kápolna melletti forrás vízében megmosakodva visszanyerte látását. Attól kezdve búcsújáró kis zarándokhellyé vált a környék és felépült a először egy fakápolna az 1700-as években, majd később kőből és téglából. Egykori elbeszélések szerint meggyógyult bénák hagyták itt mankójukat. A környékbeliek évszázadokon át zarándokoltak ide, és itták a gyógyvizet. Búcsúja szeptember 8-án Kisboldogasszony napján van, ilyenkor körmenet indul a faluból a kápolnához, ahol szabadtéri mise van

A Mária-forrás építménye mészkőből készült három oldalról körbefalazva. A kifolyócső felett vörös gránit táblán ezüstszínű betűkkel látható a forrás neve és a foglalás dátuma. A forrástól 15 m-re áll az eredeti Szent-kút, mely egy téglával bélelt, kb. 5-6 m mély kút, terepszint feletti része mészkőből falazva. A kút tetejét Zsolnay pirogránit cserepek fedik. Régen az itt lakó szerbek Vodicának is nevezték.

…a Baranyai-dombság térségén is keresztülhaladnak a különleges Mária-vonalak ágai. Könnyen lehet, hogy ezek a Zarándokút során újra meg újra érzékelhető energiapontok ennek részét képezik! Különösen érdekes mindez azért is, mert  ha összekötjük e pontokat a térképen, azok egy meghatározott sávot rajzolnak fel északkelet-délnyugati irányban, Máriakéménd közelségében is áthaladva! Továbbá, hogy ez a sáv éppen Marázát, Palotabozsokot és Véméndet kapcsolja így egybe; olyan helyeket, amelyek mindegyikénél egy szentkút kápolna található!

Ismertető anyaga és a képek innen:










1950-1990 között, több, mint 40 évig a kápolna romos volt, nem volt meg a teteje sem, fák nőttek ki belőle. A helyszín nem is volt megközelíthető. Azóta minden évben szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján szabadtéri szentmise van, 14 órakor indul a faluból a buszfordulótól a körmenet.