2021. május 30., vasárnap

Somogyszob kálvária

A fényképeket Dzsupin Krisztinának köszönöm.

Somogyszobon  található a Mocz és társa magánerdészet. (https://www.moczerdeszet.hu/) A Mocz Tanya, vagy Hárs fogadó néven ismert épülethez nyitott sorompóval "lezárt" út vezet. Az út mellett kétoldalas stációkat találhatunk egy-egy állomással.  (Köszönöm Kovács Attilának, hogy felhívta a figyelmemet a gyűjteményből még hiányzó kálváriára.)











2021. május 26., szerda

Szigetcsép kálvária

A kálváriát Pethő Mária "fedezte fel" neki köszönöm a képek készítését is.
Szigetcsép határa már a rézkorban is lakott volt. A rézkori leletek mellett jelentős a község északi határában feltárt kora vaskori temető.A 150 éves török uralom pusztítása után a bécsi kormány elrendelte a vármegye nagy részének újratelepítését, ide rác és sváb családok kerültek.Az osztrák-magyar monarchia idején a falu fejlődése virágzásnak indult, de aztán jött Trianon.
Az első és második világháború igen megviselte a települést, a történelmi tragédiák megtizedelték a lakosságot.

Több alkalommal sújtotta természeti csapás is a községet. Az 1838-as árvíz után telepednek le a lakosok a község mai területére, a Dunától távolabb. Ekkor már Szigetcsép néven szerepelt. 1870-ben óriási tűzvész pusztított, leégett a falu nagy része. Az 1876-os árvíz idején a mai Fő utcán csónakkal közlekedtek. Ezután kezdik meg a védgát építését szegedi és bezdáni kubikosokkal. 1940-ben és 1956-ban ismét kiöntött a Duna két ága, a Ráckevei-Duna felől egészen az udvarokig nyomult a víz.

A háború után a mezőgazdaság kezd fejlődni, a jó meteorológiai adottságok, a magas páratartalom kedvez a kertészetnek, szőlészetnek és gyümölcstermesztésnek. Lassan, de biztosan fejlődik a település.

A Szent Teréz-templomot, melyet Mária Terézia építtetett és 1755-ben készült el 1758-ban szentelték fel. Barokk főoltára szépen faragott vörös márvány. Egy korábbi kutatás salzburgi munkának tartja. A templom mellett kialakított kert a falu egyik büszkesége. Horváth József, a korábbi plébános, püspöki tanácsos kezdeményezésére egy csodálatos zarándokhelyet alakítottak itt ki. A Fatimai Szűzanya szobor köré szép sziklakertet, Kálvária dombot, Szt. István-kápolnát, Medjugorjei Szűzanyának épített kápolnát, a lourdesi barlang hasonmását hozták létre.























2021. május 17., hétfő

Sóshartyán kálvária

A kálvária "felfedezését" az ismertetőt és a fotókat Pethő Máriának köszönöm. 

Sóshartyán a Cserhát északi lábánál található, Salgótarjántól 15 km-re délnyugatra fekvő kistelepülés. (Megközelíthető a 22-es számú műútról személygépkocsival, autóbusszal. Salgótarjánból illetve Szécsényből a Nógrádmegyeren át közlekedő, menetrend szerinti járatokkal juthatunk el a községbe.)

A község középkori eredetű, a terület azonban lényegesen régebbről lakott. Régészeti feltárások során már a neolit korból találtak itt tárgyi emlékeket („parlagi ková”-nak nevezett kis kovapenge), de feltártak egy bronzkori urnatemetőt, továbbá vaskori leletre is bukkantak. Honfoglalás kori temetőt hármat is feltártak, közülük a legjelentősebb leletanyaggal a Hosszú-tetői szolgált (ezüstből készült varkocskorongpárját a Nemzeti Múzeum őrzi).

A falu lakosságának buzgó vallásosságát mi sem mutatja jobban, mint az 1906-ban, festői környezetben épült neogótikus templom. A század elején azért került sor új templom építésére, mert a korábbi, az 1700-as években épült, később klasszicista stílusban átépített templom pontosan a falu központjában, a jódaqua forrás közvetlen szomszédságában állt. A templom az évek során olyannyira elvizesedett, hogy a XX. század elején le kellett bontani. A ma is álló, új templom a falu ékessége, nagyságával és impozánsságával kitűnik a környék templomai közül. A templomban és a kápolnában található kézimunkák, zászlók a helyi asszonyok, lányok ügyes kezét dicsérik. Szintén a templomban található Adorján János, helyi szobrászművész két alkotása, a templom bejáratában lévő feszület és a Krisztusfej.

http://www.soshartyan.hu/new/index.php/8-kozseg/3-falutortenet

A  kálvária Sóshartyánban  van templom körül 2014- ben épült

A templom gyalogosan közelíthető meg a Dózsa útról induló szerpentinen, melyet 2014 óta – magánadakozásból épült – keresztút is szegélyez. Azok az érdeklődők, akik belülről is meg szeretnék nézni a templomot a Községházán kérhetnek segítséget a bejutáshoz.A faluban lévő plébániahivataltól szerpentinen lehet felmenni a kálvárián. Az épülettel szemben egy új keresztet állítottak a stációkkal együtt 2016-ban. Az út eleje  jól járható, feljebb csak bazaltkövekből áll. A stációk nem tartalmaznak képet, csak elgondolkodtató feliratokat. /Ezek szövege azonos a magyargéci faragott stációkra írottakkal./ Ezek a mondatok a volt plébánostól, Miklós Zalántól származnak.

Az út végén szintén áll egy kereszt, valamint a műemlék Jézus Szíve templom. Ez utóbbi most újítják fel. Köszönjük a segítséget Nyúli Tamásnak / Sóshartyán, Önkormányzat/.













A stáció-oszlopok felirata:

1. stáció: Megalkuvásaim!?
2. stáció: Áldozatvállalásaim!?
3. stáció: Terheim!?
4. stáció: Veled vagyok!?
5. stáció: Valaki segít!?
6. stáció: Segítségnyújtás!?
7. stáció: Szeretetem megújul!?
8. stáció: Együttérzéseim!?
9. stáció: Mégis!?
10. stáció: Mindenemet!?
11. stáció: Átölellek, mert....
12. stáció: Érted! Érted?
13. stáció: Édesanya....
14. stáció: Idő kérdése!?