2023. augusztus 22., kedd

Kőszárhegy kálvária

Kőszárhegy község a Bakony szomszédságában, a régi balatoni út mentén helyezkedik el, a Balaton és a Velencei-tó között félúton.Területe a honfoglalás kora óta lakott, régészeti leletekben gazdag hely. A községben bukkantak a Seuso-kincs néven elhíresült ókori ezüstedényleletre
Történelmi mértékkel mérve nagyon fiatal település, így nem bővelkedik építészeti látványosságokban, művészeti remekekben. A falu legjellemzőbb természeti értéke a Szár-hegy – a tanösvénnyel, a Devon-kőparkkal.
A község értékes egyháztörténeti gyűjteménnyel rendelkezik, amely az 1880-as évektől napjainkig megörökíti az egyházközség életét. A falunak nincs temploma, kápolnája 1948-ban létesült, mellette harangtorony és kőkereszt áll.
Épült azonban egy keresztút, amely a falutól a temetőig tart. Egyszerű fakeresztek, melynek alján kis kertet képeztek ki. A feliratok egy-egy fatáblára vannak írva. Golgota nem tartozik hozzá. A temetői keresztet 1927-ben állították.

A fotókat Pethő Máriának köszönöm !














 

2023. augusztus 14., hétfő

Hét falu – rábavidéki szlovének - kálváriája

Az információt a kálvária átadásáról/megépítéséről és a képeket Pethő Máriának köszönöm.  Külön köszönjük Tóth Tibor atya segítségét  a  fotók elkészítésében.

Magyarország egyik leghosszabb keresztútja készült el a Rábavidéken. A kálvária bejárása 25 km. elmélkedő utazást/gyaloglást igényel ! A hét településen tizennégy állomásnál lehet megpihenni és imádkozni.

A 14 stáció az alábbi helyeken van:

Apátistvánfalva:   I. és  XIV.

Orfalu  II.  és  III. 

Kétvölgy   IV és  V

Felsőszölnök  VI. és  VII.

Alsószölnök  VIII és  IX

Szakonyfalu  X. és  XI.

Rábatótfalu /Szentgotthárd/  XII. és  XIII.


Beszámolók a kálvária átadásáról itt olvashatók:

https://www.martinus.hu/hirek/12420/az-imadsag-es-a-gondolkodas-utja-megaldottak-a-rabavideki-szlovenek-keresztutjat-apatistvanfalvan

https://nemzetisegek.hu/2023/03/22/szloven-keresztut-atadasa-es-megaldasa/













 

2023. augusztus 12., szombat

Tápiószecső Mária-kálvária

A képeket Pető Máriának köszönöm.

A Mária kálvária a templom előtti parkban található, a hagyományos kálvária közelében.
https://csendhegyek.blogspot.com/2022/07/tapioszecso-kalvaria.html
Vélhetően ezzel a kálváriával egyidőben keletkezett, képei igen rossz állapotban vannak...

Az örvendetes rózsafüzér titkai az alábbiak – azonban a stációképek nem pontosan e felsorolás szerinti képeket mutatják. Sajnos nem tudom meghatározni, melyik kép mit ábrázol, mi hiányzik a „sorozatból”….


1. akit te, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál
2. akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál
3. akit te, Szent Szűz, a világra szültél
4. akit te, Szent Szűz, a templomban bemutattál
5. akit te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál

1. aki a Jordán vizében megkeresztelkedett
2. aki a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét
3. aki meghirdette Isten országát
4. aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét
5. aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát

1. aki érettünk vérrel verítékezett
2. akit érettünk megostoroztak
3. akit érettünk tövissel koronáztak
4. aki érettünk a keresztet hordozta
5. akit érettünk keresztre feszítettek

1. aki a halálból feltámadt
2. aki a mennybe felment
3. aki nekünk a Szentlelket elküldte
4. aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett
5. aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott















2023. augusztus 1., kedd

Zalacséb kálvária

A zalacsébi Trianon Emlékpark  az első világháború előtti Magyarország térképét ábrázolja, benne a Trianon utáni határvonalakkal. A Zalacséb melletti területen 2450 tégla jelzi a történelmi Magyarország határait (Horvátországgal együtt), amelyeken belül 52 várost jelöltek meg. A faszobrok alkotója Boa Endre letenyei fafaragó, az emlékmű állítója Mike György, az Erdei Faluért Alapítvány vezetője.

https://zalavolgyeertektar.hu/zalacseb/


Az emlékparkhoz vezető út mentén található a stációsor. A fotókat Czigány Árpádnak köszönöm.