2012. december 29., szombat

Bodajk kálvária


Szilágyi István „Kálváriák” című könyvének adattárából:
A község templomához közel, a főutcából lehet lépcsőkön feljutni az 1737-ben készült torony nélküli kápolna elé. Innen  indul, párosával elhelyezett stációk mellett az út a kopár,  sziklás dombon  fallal körülvett jelenethez, amelynek mellékalakjait Székesfehérvár városa készíttette 1736-ban.

1848-ban felújították és 1926-ban újjáépítették a stációkat. Az eredetileg öntöttvasból készült domborművek helyén ma festett mészkő domborművek vannak, a stációképeket Bory Jenő szobrász készítette.
A kerítésen egykor angyalszobrok álltak,  Krisztus szenvedésének eszközeivel. A kálvária Bodajk akkori  földesura, Berényi György és mások adakozásából épült.
 A Petőfi Sándor utcából a Templomkert utcával szemközt induló lépcsőn közelíthető meg a kálvária. A bodajki római katolikus templom a Kálváriával együtt alkotja a híres búcsújáróhelyet. A falu fölé magasodó domb tetején álló ötalakos kálvária-szoborcsoport 1736-ban készült, a fölfelé vezető utat Krisztus szenvedéstörténetét megörökítő stációk kísérik végig. A Kálvária-hegyhez legenda is kötődik, mely szerint Szent László király 1090-ben a Székesfehérvár ostromára készülő pogány hordát úgy fékezte meg, hogy a hegy tetején állva keresztet vetett rájuk. 

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bodajk/pages/fejezetek_bodajk/005_a_katolikus_egyhazkozosseg.htm 
A kálvária az idő múlásával ismét felújításra szorult. Pályázaton nyert pénzből és a lakosság adakozásából 2002. őszére elkészült a Golgota három főkeresztjének és a két szobornak (Szűz Mária és Evangélista Szent János) pontos másolata. A munkálatokat Bodor István és Káldi Richárd restaurátorok végezték. 2002. szeptemberében a bodajki búcsú szombatján Dr. Takács Nándor akkori megyéspüspök felszentelte az új szobor-együttest. A régi szobormaradványok ma is megtekinthetők a zarándokudvaron.
2003. tavaszára elkészült a kőkerítés és a stációk felújítása is.


  
A stációképeket (elég hosszú ideig) - több helyről próbáltam megszerezni, eredménytelenül. Aztán végül nagy hirtelen két helyről is megkaptam. Az alábbi képeket Lovas Adreának köszönöm:





















Régi fotók:

http://www.vatera.hu

 



Az alábbi képeket a Civertan Grafikai Stúdiótól kaptam, köszönet érte !





Itt van még néhány video:




2012. december 28., péntek

Baja kálvária


Szilágyi István Kálváriák c. könyvének adattárából:
A kálvária legkorábbi állapotát nem ismerjük. Az ötalakos színezett, barokk kálváriajelenet, Mária Magdolna, Szűz Mária, Szent János evangélista szobraival 1795-ből, a többi későbbről való. Kápolnája 1836-ban épült klasszicista stílusban egy dombra Gfeller Károly alkotása. Páros fokokkal alakított széles tereplépcső vezet fel hozzá, melynek széleinél állnak a lépcső tengelye felé forduló stációk. 1973-ban tatarozták.


Kis domb tetején álló, nagyjából téglalap alaprajzú, fémlemezzel fedett tetejű épület a homlokzat síkjában emelkedő középtoronnyal és attól előrelépő, négyoszlopos, timpanonos előcsarnokkal, egyenes záródású szentéllyel. Előtte barokk Kálvária-csoport, későbbi stációkkal.
A jelenlegi kápolna  a korábbi, 1795-ben készült kápolna helyén épült 1836-ban (Kőműves: Berger János ács: Novák József,  kivitelező: Gfeller Károly). 1998-ban felújították. A kápolna előtt: Kálvária-szoborcsoport, Szűz Mária, Szent János és Mária Magdolna színezett kőszobraival, 1795, domborművekkel ellátott stációfülkékkel, 1766 (a domborművek utólag erősen átfestve).

















Egy érdekes - két időszakot összehasonlító kép:  
http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=9ebe17509815c6a7616d818983c517519ebe17509815c6a7616d818983c51751& kid=258185&aid=83205




Az alábbi videó lejátszásához Google Chrome szükséges. A videót "Babarci tekergő"-nek köszönöm !







2012. december 8., szombat

Pilisborosjenő kálvária



                                                                
Az ismertetőt Kovács Miklósnak köszönöm:
                                                             
A Kevélyhegyi Tanösvény egyik állomása a Kálvária, melyet a Pilisborosjenő határában húzódó, 278 méter magas Vendel-hegy csúcsán nézhetünk meg. Régen kissé távolabb eshetett a házaktól, de a világ fejlődik, új házak sokasága nőtt ki a földből és ezek mára már elérték a "csúcs" lábát.
Mielőtt bemutatnék néhányat a keresztúton készült fotókból, írnék pár sort a Kálváriáról. Ez volt Jézus jeruzsálemi kereszthalálának a pontos helyszíne. Magyarországon is nagyon sok kálvária dombot láthatunk, ezek fontos részei a stációk - azaz a keresztút egyes jeleneteit ábrázoló képek, szobrok, keresztek vagy emlékművek.
A pilisborosjenői stációk és keresztek a falubeliek adományaiból készültek hárshegyi homokkőből. A középső kereszt Brunner Ferenc és Stadler János kőfaragó mesterek munkája. A kálváriát 1929. június 30-án szentelték fel. Az elmúlt évtizedek nyomot hagytak a keresztút állomásain. Szerencsére nem hagyták tovább romlani az állapotát. A helyi hívek és az önkormányzat összefogásával 2002-ben felújították.

Megérkezett a teljes képsorozat! Köszönet érte "Anett"-nek.






 





                                                                     
                                                

Ez az utolsó kép L.Katalin fotója.




2012. december 4., kedd

Budapest Budafok kálvária


A felhívásomra érkező első anyagot „kisbela”   blogolvasótól kaptam. Többen jelezték, hogy besegítenének – gondolom majd az időjárástól is függ, hogy ezekből az ígéretekből mikor lesz valami. A stációfülkék üvegborítása - sajnos - majdnem lehetetlenné teszi a fotózást.
Nagyon köszönöm ezúton is mindenkinek a felajánlott segítséget.  (2017: eddig még senki nem jelentkezett…)

Az alábbi információkat Dénes Ildikónak köszönöm:
Kápolna:1739-40-es pestisjárvány idején Knoll János serfőző mester megfogadta, ha túléli építtet egy templomot. Nem élte túl, de a lánya és annak férje beváltotta az ígéretet.1741-43 között épült. Jelenleg ökomenikus hely, felváltva miséznek a római és a görög katolikusok…

…az első kálváriát 1761-ben állították fel az akkori Fekete-hegy tetején. Ez három vörösfenyőből ácsolt keresztből állt, amelyen festett bádog korpuszok voltak. Ezt a területet 1762. május 6-án szentelte fel Budai József kapucinus atya, ettől kezdve hívják Kálvária-hegynek.

A gyarapodó közösség 1808-ban új, díszes kálvária építését határozta el. A liturgikus teret ekkor alakították ki a ma is látható méterűre és formájúra. Kemény mészkőből állítottak kereszteket, amelyeken a szintén mészkőből kifaragott két latort és Krisztus alakját helyezték el. Előttük egy kis asztal található, ahol János, Mária Magdolna és Szűz Mária alakja van.
Az 1970-es években vandálok rongálták meg a kálváriát, majd a 90-es évek elején Szabó Péter szobrász-restaurátor felújította.

A stációoszlopok elhelyezése: Az első nyolc stáció egy lépcsősor mentén, a IX – XII. egy utcában, síkban, nem emelkedőben, a XIII. stációoszlop a golgotaépítmény jobb oldalán van, a XIV stációkép beépítve az épületbe.

Az önkormányzat 2015-ben helyreállítási munkálatokat végzett. A felújítás befejezését követően a július 8-i hatalmas vihar kicsavarta a tujákat, amik ledöntötték a mellvéd kőbábos korlátját. A közösség erejének és az összefogásnak köszönhetően azonban ismét eredeti állapotába került a budafoki Kálvária.” http://budafokiborfesztival.hu/index.php/2016/10/13/megaldottak-a-budafoki-kalvariat/

Módy Péter restaurálta a viharban megrongálódott szobrokat http://pestbuda.hu/cikk/20160915_vege_a_budafoki_kalvaria_kalvariajanak

2014-ben készült kép

2015-ös felújítás után





A Péter- Pál- kápolnától indul a keresztút, melynek utolsó állomása a kálvária barlangja fölé került.

Sajnos a stációképek itt is üveg mögött vannak -  így a fényképek nem igazán jók - de valamit azért mégis visszaadnak a festményekből.

                                              *************************
A Péter-Pál kápolna  képe innen:  http://22.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/vallasi-intezmenyek-templomok/peter-pal-kapolna 
                                              


 Az alábbi fotókat 'kisbela' készítette:














Felújítás előtt



Felújítás után 2015-ben


Találtam egy régi képet:

Budafok, 1932  Stáció utca, szemben a Czuba-Durozier-kastély. Távolabb jobbra a Sacelláry-kastély, mögötte a Törley-kastély.   

https://fortepan.hu/hu/photos/?id=95720


Légifotó: Civertan Grafikai Stúdió www.legifoto.com   

Köszönet a képért !