2021. április 26., hétfő

Szőkéd kálvária

Szőkéd eldugott, piciny falu Dél-Baranyában, első említése az 1181-es évből származik Scuched néven, ekkor Szeles, ma Udvard határjárásakor említették nevét. A török hódoltság során lakossága kicserélődött, a magyarok mellett horvátok is megtelepedtek itt. Csak a 19. század elején kezdtek magyarok és németek betelepedni a baranyai bosnyák nemzetiségű faluba.

Akármilyen pici, mindentől-messzi falu is Szőkéd, régi hagyománynak számít itt a keresztút járása. Azonban saját stációkkal nem rendelkezett a község. 2021-ben a képeken látható szabadtéri alkotással akartak kedveskedni, mind a hívőknek, mind az odalátogatóknak egyaránt.

A jelenlegi keresztút április végégig tekinthető meg a szőkédi temetőben, de tervezik végleges formában történő kihelyezését is.
Az ötlet megvalósítója, Bunyevácz Tímea elmondta, hogy a tervek szerint a helyi fiatalokkal karöltve hozták volna létre a stáció-jeleneteket, de sajnos a vírushelyzet közbeszólt, így Tímea és családja keze munkáját csodálhatjuk meg, ha arra járunk.

2021. április 15., csütörtök

Felcsút kálvária

Köszönöm Pethő Máriának, hogy képeket és némi információt hozott erről a kálváriáról, egyben a tulajdonosnak is köszönöm a bemutatás lehetőségét.
Felcsút község Fejér megyében, a Bicskei járásban, Székesfehérvártól 39 km-re északkeletre található. Régi és új történetéről itt lehet olvasni:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Felcs%C3%BAt
A kálvária magántulajdonban lévő területen van, Fő u.46.sz. alatt. A terület tulajdonosa 2000-ben építtette. Az betonoszlopok világítással is el vannak látva. A stációképek olasz eredetűek.




















2021. április 12., hétfő

Százhalombatta kálvária

A kálvária felfedezését, a fotók készítését Pethő Máriának köszönöm ! Az információkat, segítséget  Tóth Ernőnek, a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) helyi szervezetének elnökének köszönjük.

  2006-ban állítottak egy keresztet a százhalombattai földvár területén, azóta minden nagypénteken ott került sor a keresztút járásra. A cserkészek készítettek ideiglenes, karókból kialakított, mécsesekkel és képekkel ellátott stációkat. Amelyeknél napközben a kiscserkészek, este tíztől pedig az egyházközség tagjai járták és imádkozták végig a kálváriát.
Az elmúlt években többször felmerült, hogy építsenek egy állandó keresztutat.
2021 februárjában kezdték Bukovinszki Miklós és Mikulásik Gábor tervei alapján a stációk készítését. Akácfa oszlopokat kérgeztek, csiszoltak, formáztak. Mindegyik oszlop csúcsára egy-egy öntöttvas keresztet illesztettek. Az oszlopokon Simon András grafikái ábrázolják a Jézus Krisztus kálváriájának állomásait. Egy-egy stáció örökbefogadását is meghirdették. Az örökbefogadó családok fizették a megvalósítás költségeit, illetve a jövőben gondot viselnek majd a stációkra, a környezetre. A keresztút a tizennegyedik stáció után végül a Magyar Szabadságért Keresztnél fejeződik be.










Az alábbi képeket innen hoztam: