2021. január 30., szombat

Bükkszentlászló kálvária

Bükkszentlászló egyutcás kicsi falu a Bükk-vidéken, Miskolchoz közel.
A terület azonban már a kelták által is lakott volt, jelentős régészeti leletekre bukkantak a környéken. A Bányabükk déli részét alkotó sziklafennsíkon a Cotinus kelta néptörzs sáncokkal, árkokkal védett földvárat épített.
A község a 18. században jött létre, a bükki üveghuta-települések közül elsőként.
A lakossága sokáig szlovák, ruszin, német nyelvű, kizárólag római katolikus vallású emberekből állt, mivel az üvegfúváshoz Magyarországon kevesen értettek, és külföldről kellett mesterembereket hozatni, azonkívül az üveghuta vezetői csak római katolikusokat voltak hajlandóak alkalmazni.
Az üveggyártás feltételeinek megromlása, majd az 1831-es kolerajárvány után a lakos-szám nagyon lecsökkent, majd lassan kezdett növekedni, amit az erdőgazdálkodás nagy emberigénye magyaráz.
1940-ben a település felvette a Bükkszentlászló nevet, ami templomának védőszentjére, I. László királyra utal. 1981-ben Miskolchoz csatolták.

2020 őszén a temetőbe vezető út mentén 14 stációt és a temető előtt egy keresztet adtak át, Pap Ferenc Atya, valamint Barnabás testvér áldásával.
A faragott fa domborműveket Matolai György készítette. Ezúton is köszönjük az adatok, képek megszerzéséhez nyújtott segítségét.

A stációképek fotóit Pethő Máriának köszönöm !
 







 

 

Az alábbi képeket innen hoztam: 

https://boon.hu/galeria/bukkszentlaszlo-kalvaria/








Budapest Kelenvölgy kálvária

 A fotókat Pethő Máriának köszönöm !

A Kelenvölgyi Plébániatemplom mögötti hegyoldalban lévő templomkertben a Szentháromság ligetben található a kálvária.

A meglévő templom és iskola mellett egy olyan templomkerti ligetet akartak kialakítani, amely a környék egyetlen nagyobb zöldterületén lehetőséget ad a tartalmas időtöltésre, pihenésre, tanulásra, rendezvényekre, búcsújárásra. A sétautak, a jelképek, az építmények, a szerpentin utakon a kálvária és a magyar történelmi tanösvény szolgálja az idelátogatók számára a testvéri lelkület alakítását, identitásunk megőrzését.

Egy szépen megépített sétaúton  állnak a stációk, melyek Máriahegyi János különleges terralith anyagú domborműveinek színes fotómásolatai.




















2021. január 28., csütörtök

Dunabogdány öreg kálvária

Malek Gabriella és túratársai „fedezték fel”,

Liebhardt András és Lancendorfer István segítettek, hogy némi ismertetőt összeszedjek ehhez a nagyon régi és csak „félig-meddig üzemelő” kálváriához.

Nem tudjuk pontosan keletkezésének idejét, jelenleg épen csak a szent sír, egy (nem a megéptés-korabeli) kereszt és egy különös térdeplő angyal szobor emlékeztet arra, hogy ott valamikor kálvária volt. Hogy miért „galia kálváriának” hívják ezt a helyet,  nem tudtam kideríteni. (Még az is lehet, hogy nem jól értettem, akkor elnézést kérek és javítson ki, aki jobban tudja a helyi elnevezést.) Egyébként hogy itt volt a régi kálvária annak nagy valószínűséggel bizonyítéka az is, hogy a település Kálvária utcája errefelé vezet.

Mint megtudtam, itt nagypénteken - ha van kálvária járás - akkor afféle „mobil stációkat” alkalmaznak, vagyis megállnak egy egy stáció helyén, egy kis ideiglenes „stációnál” – majd imádkozva vonulnak tovább.

Mindenesetre érdekes, hogy egy településnek két helyszínén is van régi kálvária hiszen a másik (http://csendhegyek.blogspot.com/2013/04/dunabogdany-kalvaria.html) építésének ideje is az 1800-as évek elején történt és egészen biztos, hogy ez a helyszín még régebbi.

Jó lenne megtudni, az „angyalka” hogyan és miért került ide ? Ha valaki infóval rendelkezik erről, kérem, írja meg, hogy közzétehessem.

A képeket Malek Gabriellának köszönöm!











2022-ben Lengyel Vilmostól kaptam néhány frissebb képet, azzal a kiegészítéssel, hogy gyermekkorában járt sokat errefelé – amikoris olyan állapotok voltak itt, hogy gondolni se lehetett, hogy valaha  ez egy kálvária helye volt. Köszönöm a mostani sétáján készített fotókat:  











2021. január 24., vasárnap

A kálváriákról készült légi fotók gyűjteménye


A kálváriák látványa nem csak „szem-magasságból” hanem fentről is szép. Pár éve véletlenül fedeztem fel, hogy a Civertan Grafikai Stúdió https://www.civertan.hu  több kálváriáról is készített légi fotót, ezeket apránként betettem - utólag - a blogba, ám aki esetleg csak ezeket szeretné nézegetni, vagy repülne és nem tudja mit fotózzon, akkor ajánlom, nézze végig az alábbi listát, üljön gépre a fényképező masinájával és fotózzon fentről ! De a hiányzó helyszínekről kérem küldjön felvételeket. :-) Köszönöm előre is. 

Az alábbi kálváriák láthatók légi fotón:

Civertan  légi fotók: 


Agyagosszergény
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/agyagosszergeny-kalvaria-h.html
Bakonybél
Bakonynána
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/08/bakonynana-kalvaria.html
Bakonyszűcs
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/bakonyszucs-kalvaria-h.html
Báta 2
http://csendhegyek.blogspot.com/2018/03/bata-2-kalvaria-h.html
Bicsérd
http://csendhegyek.blogspot.com/2012/10/bicserd-kalvaria.html
Búcsúszentlászló
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/04/bucsuszentlaszlo-kalvaria.html
Budafok
http://csendhegyek.blogspot.com/2012/12/budafok-kalvaria.html
Budaörs
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/02/budaors-kalvaria.html
Buják
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/03/bujak-kalvaria-h.html
Bükkábrány
https://csendhegyek.blogspot.com/2019/02/bukkabrany-kalvaria.html
Csatka
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/csatka-kalvaria-h.html
Csepreg
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/csepreg-kalvaria-h.html
Eger
http://csendhegyek.blogspot.com/2016/07/eger-kalvaria-h.html
Feket-Dusnok
http://csendhegyek.blogspot.com/2015/10/feket-dusnok-kalvaria.html
Gödöllő Máriabesnyő
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/godollo-mariabesnyo-kalvaria-h.html
Gyulafirátót
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/04/gyulafiratot-kalvaria-h.html
Hercegszántó Vodica Máriakert
http://csendhegyek.blogspot.com/2015/10/hercegszanto-vodica-mariakert-kalvaria-h.html
Homokkomárom
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/homokkomarom-kalvaria-h.html
Karcag
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/04/karcag-kalvaria-h.html
Kartal
https://csendhegyek.blogspot.com/2019/03/kartal-kalvaria.html
Kazincbarcika
https://csendhegyek.blogspot.com/2019/01/kazincbarcika-kalvaria-h.html
Lánycsók
http://csendhegyek.blogspot.com/2012/11/lanycsok-kalvaria.html
Lengyeltóti
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/07/lengyeltoti-kalvaria.html
Máriakéménd
http://csendhegyek.blogspot.com/2012/10/mariakemend-kalvaria.html
Márianosztra
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/04/marianosztra-kalvaria.html
Mezőzombor
https://csendhegyek.blogspot.com/2019/10/mezozombor-kalvaria.html
Osli
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/09/osli-kalvaria.html
Pécs
http://csendhegyek.blogspot.com/2012/10/pecs-kalvaria.html
Rakamaz
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/rakamaz-kalvaria-h.html
Segesd
http://csendhegyek.blogspot.com/2016/02/segesd-kalvaria.html
Sopronbánfalva
http://csendhegyek.blogspot.com/2017/05/sopronbanfalva-kalvaria.html
Tihany
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/07/tihany-kalvaria.html
Ugod
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/06/ugod-kalvaria.html
Vác Hétkápolna
http://csendhegyek.blogspot.com/2014/03/vac-hetkapolna-kalvaria.html
Vöröstó

 

Légi fotók Internetről

Erdőtelek
Kismaros 
Süttő
Szebény 
Fazekas Zoltántól
Tihany
http://csendhegyek.blogspot.com/2013/07/tihany-kalvaria.html
Ötvös Sándortól