A kis zsák-település Vas megye déli széle közelében fekszik, néhány kilométerre Zala megye határától, közúton csak mellékúton érhető el. A mai település 1941-ben jött létre két község, Kozmafa és Olaszka egyesítéséből, mai nevét 1942-ben kapta.
A zsákfalu előnye, nincs átutazó, ide csak az jön, akinek Olaszfán van dolga. Amikor felmegyünk a templomdombra, akkor lepődünk meg csak igazán, körös-körül mennyi, de mennyi itt az erdő! És a temető meg a Szent Miklósról elnevezett templom mellett itt találjuk a kálváriát.
A Szent Miklós tiszteletére épült templom középkori eredetű, egyes források szerint egy római őrtorony
alapjaira épült. A jelenlegi templom 1797-ben épült. A templomdombról szép kilátás nyílik a környékre, a hely
kiválasztása is a templom régiségére utal. Mellette található a temető.
A kálvária történetéről sincs adat, ill. egyesegyedül annyi, hogy 1982-ben készült.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgP7UKmsxU9cLQrzwzm4DZekPNaXUAgghEBiWUoo1P15mbsoj5X4A8mVCK0pSq5pMNtk48-6uB9jSVcJZsmYVGyEqHflDdMa5ULpdx2aY8dCk4Z1MhTKvVPUCPxgIXSsOd_QVM5o3phuaeU/w640-h480/Olaszfa+egy+st%25C3%25A1ci%25C3%25B3.JPG)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjTNeVuQqrdWLrMQKAESqa5xjDhs7DDxew99_DjHco5GVk16htW4Kpy0ylcy4QfNWHnfN_HO2N2m7RSz7OQE2DULLyKGth2lHyjI1qS9FdnBTke992LmNPiUauVso9U_ol-METWHFOnWbEH/w640-h508/Olaszfak%25C3%25A9p1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgn87Y9baqpQ1mBY1c_74eR3KEfyW0-5ElxddFV__71PS9463g4tH-PoH0z8dKwpifo-rqIaoOnvEPifDaQD7B8mgVLKkkE-50eH_HW8i06wzhEcX4U7sCEIedU4fmHp_43U8DCLKJgu2Rb/w640-h528/Olaszfak%25C3%25A9p2.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYxxB5FZYYTWL0ujmeT6NXFuaVsES-gipYkc5Hfj6bS9EewSz9ZhEmPNBHCt38sF67Q-rNh9RaYeJ6__dGIgqROn5PE-r2kHw-WZfe2IywChwB7z0jD1TnB1Rw_RUm7i6EGd72kesKXmXY/w640-h530/Olaszfak%25C3%25A9p3.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgHUBY_GDXdvravpjaReKycypUIsqWodDI_H_G1cMyTjygBBHHH33DfkiudHBl1TtJruFij6KkUEkRFWFk8yZUOyr5gK6a9Ik5seAEeYqzVorfo7lzVGo9LM3W7zbcueukMhZ62f3xc6eeG/w640-h558/Olaszfak%25C3%25A9p4.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgm-wx-AdOhoqomflPB5jvURvCvXsK8RBDVQFT4M4ZNlK_ADl0xarNMt00TQTZKqhTKym2xS8Zosy0aSV_srUWkYKtUbIrTqAGB-Zpb2OgL4XVN9TQ9Xw_aonYGBBye6C71Y60EMWtE5v8J/w640-h522/Olaszfak%25C3%25A9p5.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEik2CsO6bXpj2xl9w9B5-l6cdzI7gEKU9w9m_AZYMkGYfzEe53g0_MMFTiKuivdAqwWLhCpVV8jOE_aItEVlA4SOuhMaP0MxpRIdtSGP5AOqlI4YuYLF74ZI_lwwe1M_d_e-GsJkCM74KJG/w640-h542/Olaszfak%25C3%25A9p6.jpg)
A kálvária történetéről sincs adat, ill. egyesegyedül annyi, hogy 1982-ben készült.
Az alábbi képeket "Fotoport"-nak köszönöm !

![]() |
Légifotó:https://www.tripadvisor.co.hu/Attractions-g4881344-Activities-Olaszfa_Vas_County_Western_Transdanubia.html Ezeket a képeket Fekete Róbertnek, az egyházközség világi elnökének köszönöm. |
![]() |
![]() |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése