2018. április 30., hétfő

Zalaapáti kálvária

A fotókat "Debinek" köszönöm !
A légifotó Civertan képe.


Zalaapáti, a Zala völgyében lévő 1700 lelket számláló település, a Zala folyó jobb partján fekszik, melynek "kapujaként" működik az 1959-ben átadott Zala híd.
Kezdetektől az 1019-ben alapított Zalavári Bencés Apátság tulajdona volt, neve is azt tükrözi, hogy az "apáté" (ez a falu). Legkorábbi említéséről 1273-ban kelt oklevélből tudunk.
1715-ben az apátság a göttweigi bencés monostor tulajdona lett, Zalaapátit tették meg apátsági székhellyé. Templomot építettek 1777 és 1781 között a mai egytornyos, egy hajós, hegedűablakos apátsági templomot, melyet Szent Adorján tiszteletére szenteltek.
Szentélyének freskóit Joseph Mölck, négy oltárképét Johann Martin Smidt festette.
A templom első orgonáját 1782-ben Jetter János Jakab kőszegi mester készítette, majd 1934-ben Angster orgona került a helyére.
A templommal egybeépült a Bencés Rendház, az épületben ma Pszichiátriai Betegek Otthona működik.

2015. november 22-én felszentelésre került 14, Jézus keresztútját ábrázoló tűzzománc kép. A tűzzománcokat a 2014/2015. tanévben Dely Dorottya, Szt.Orsolya Római katolikus gimnázium vizuális tagozat tűzzománc műhelyének tanulója alkotta. A stációk és három egyszerű fa kereszt a templom melletti kis kertben találhatók.

(alkotó képe  innen)

Civertan légifotó












 






2018. április 28., szombat

Szécsény -Benczúrfalva kálvária


Az ismertetőt és a képeket  Pethő Máriának köszönöm.

Szécsény–Benczúrfalván a Szent Antal keresztút felszentelése 2016. június 2-én történt.
A keresztút felszentelésének első évfordulóján sokan vettek részt.
„Ezt a keresztutat felajánljuk a világbékéért, a magyar hazáért, Jézus szentséges szíve és Szűzanya szeplőtelen szívének engesztelésére, és a bűnösök megtéréséért” – hangzott el  a közigazgatásilag Szécsényhez tartozó Benczúrfalván a Szent Antal keresztút első stációjánál.

a tulajdonában lévő benczúrfalvai hegyoldalon keresztutat építtetett.  Annak a végén, a hegytetőn kápolna létesül, amelynek 2018 tavaszán helyezték el az alapkövét. Ez utóbbi a világ békéjéért épül meg, Szent Ferenc, Klára, Antal titulust viseli, és a fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelik fel.
A báró elmondta: a keresztút és a kápolna nem személyesen a családjának épült, s épül, hanem egy nagy családnak, a keresztény közösségnek, a hívőknek, hogy az emberek találkozhassanak Jézussal.

Támogatók: a váci püspökség, az egyes stációkon feltüntetett nevek, valamint a Pro Arte et Natura Alapítvány.
1.stáció:  Lipthay család 7. stáció: Széchenyi  Jenő Sándor
15. stáció: a Magyar Történelmi Családok Egyesülete

A tűzzománc képeket a stációkhoz a budapesti (kőbányai) Illésy Zoltánné Naszádos Ilona tűzzománc művész készítette, és élete kiemelkedő művének tartja. Hasonlóan a többi adakozóhoz, a 15 tűzzománc képet ő is adományként bocsájtotta a keresztút létrehozónak rendelkezésére. Ez utóbbi infót Oszvald Györgynek köszönöm.










 






















2018. április 13., péntek

Örömhír


A napokban levelet kaptam Rómából, az Ambasciata d’Ungheria presso la Santa Sede-től (Magyarország Vatikáni Nagykövetsége) – mely levélben Érszegi Márk  tanácsos úr tájékoztatott a következőről:


„Szeretném jelezni, hogy igen hasznosnak találtam a Csendhegyek blogot és engedelmével felhasználtam egy kisebb olasz nyelvű összeállítás készítésekor a nagykövetségi blogunkon, megfelelőképpen utalva rá: 

Üdvözlettel,
Érszegi Márk
tanácsos
 


A Fraknói-villa, a Vatikáni Magyar Nagykövetség épülete.


Nem akármilyen elismerés ez  - ha Magyarországon nem is sokan tudnak róla – de lám, Rómába már eljutott a gyűjtemény híre…

Itt szeretném megköszönni MINDEN segítőmnek, hogy ebben a nagy munkában részt vettek, akár fotók, akár adatok küldésével.

Kérem, továbbra is segítsetek, hogy minél több magyarországi kálvária felkerülhessen a gyűjteménybe !