2016. április 10., vasárnap

Balástya kálvária

A település központjában található templomtól pár száz méterre Szeged felé, a  a régi temető helyén, 2013-ban rendezett kegyeleti park került kialakításra. A gondozott parkban kis kápolna, kálvária és stációk találhatók.

A fotókat Illin Klárának köszönöm !




















 

2016. április 5., kedd

Budapest Békásmegyer kálvária


Budapest Békásmegyer Boldog Özséb plébániatemplom kálváriája

A leírást és a fotókat Dénes Ildikónak köszönöm.

Lékai László bíboros „1984-ben ünnepelte aranymiséjét, s közelgett hetvenötödik születésnapja is. Az akkori állami vezetők megkérdezték: mit szeretne erre az alkalomra. Új templomot, plébániai közösséget Békásmegyerre - hangzott a válasz. Némi akadékoskodás után a főváros templomépítés céljára rendelkezésére bocsátotta az egykori Vera tér egy részét.”

Az új templom kül- és belföldi adakozásból társadalmi munkával épült. Az alapkőletétel 1984. október 21-én, templomszentelés 1987. szeptember 13-án volt.

Az üvegmozaik keresztút képeit Pleidell János festőművész tervezte és  Mohay Attila iparművész műhelyében készültek el. A kálváriaképek a templom falát képező üvegezett falban kb. másfél méteres magasságban vannak elhelyezve. Kívülről egy második üvegréteg védi.

A stációk felirata:
1.    Az ítélet
2.    Vállalás
3.    Első esés
4.    Az anya
5.    Simon
6.    Veronika
7.    Második esés (Szeretteinkért)
8.    Figyelmeztetés
9.    Harmadik esés
10. Lemeztelenítés
11. Szögezés
12. Halál
13. Pieta
14. Temetés
Az adományozók neve a stáció száma alatt olvasható.

A templom történetéről leírás itt olvasható:
























2016. április 2., szombat

Mikófalva kálvária



Az alábbi ismertetőt  Pető Mária szerezte meg Kelemen Krisztina tanárnőtől. Mindkettőjüknek hálásan köszönöm a segítséget, hogy lehetővé tették a hiányos anyag kiegészítését !



Mikófalva, a Bükk hegységben, az Eger patak felső folyásánál szétterülő kisebb medence nyugati szélén, Egertől 25 km-re fekszik. A falu Heves megyéhez tartozik.  A község az Eger patak két oldalán a három fakereszttel koronázott, meredek Kálváriadomb tövében terül el.
A falu déli részét, az Alvéget a templom választja el az északra fekvő Felvégtől. A templom és a kultúrház között lévő zsákutca végén jobbra kanyarodva egy rövid erdei úton juthatunk el a Kálvárián elhelyezkedő keresztúthoz.

Ezen a helyen rendezték meg 1922-23-ban a segédjegyző ötlete alapján, a plébános és a kántortanító segítségével, budapesti rendező és díszlettervező közreműködésével, helyi szereplőkkel a Mikófalvi Passiójátékot. A nyár folyamán, körülbelül 25 alkalommal adták elő. A helyi adottságok kitűnő környezetet biztosítottak a szabadtéri előadáshoz. Az ország minden tájáról jöttek érdeklődők.

A falu lakói ezt követően három fakeresztet állítottak a domb tetején és hagyománnyá vált, hogy nagyböjt 5. vasárnapján, feketevasárnap, itt végezték el a keresztúti ájtatosságot. 2004-ben Kovács Albinné Ildikó kezdeményezésére a hívek adományából és munkájával készült el a jelenleg is látható stációk. A képek a templomban található keresztút másolatai. A keresztutat 2004. szeptember 14-én szentelték fel. Nagyböjtben, ha az időjárás engedi, minden vasárnap 15 órától keresztúti ájtatosságot végeznek itt a helyi hívek.



Molnár Katalin Mikófalva felé járt és elküldte a stációk, keresztek fotóit. Ezúton is köszönöm segítségét.














 



Mint érdekességet szeretném megjegyezni, hogy
„Az első magyarországi passiójátékot Fejős Pál rendezte a Heves megyei Mikófalván, 1922-ben. A szereplők mikófalvaiak voltak, de fővárosi színészek is segítettek. A nézőtéren ötezren fértek el, a szereplőgárda pedig kétszáz fős volt, nem számítva a négyszáz tagú énekkart. 1922 áldozócsütörtökétől szeptember 17-ig huszonöt előadáson mintegy huszonötezer ember látta a Passiót. Mikófalván a templomban két falfestmény őrzi a passió emlékét: az utolsó vacsora és a Golgota hátterében a Bélkő csúcsa magasodik.” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mik%C3%B3falva)