2013. július 24., szerda

Üröm kálvária

A kálvária fotóit Kovács Miklósnak köszönhetjük.

Kálvária-dombra 1894-ben meghirdetett adakozásból 14 stációs kálváriát létesítettek.
A stációk  domborműveit özv. Lauer Ágostonné budapesti lakos ajándékozta. A kőfaragó munkákat az ürömi kőfaragó mesteremberek végezték el ellenszolgáltatás nélkül. A felszentelés dátuma 1895. 2001-ben ugyancsak adományokból készült el a kálvária felújítása. Az adományozók között az egykori ürömi svábok neveit is megtaláljuk.





























2013. július 23., kedd

Kőszeg kálvária

A kőszegi képeket 'bolyak'-nak köszönhetjük !



Kőszeg polgárai az ezerhétszázas évek elején pusztító pestisjárványt követően, egy templom felépítésére tettek fogadalmat, melynek helyszínéül a város melletti Kálvária-hegyet választották ki.
Az igencsak meredek, nehezen megjárható Kálváriahegyre vezető út melletti fakeresztekre erősített festett táblák helyett, 1763-ban kő stációkat állítottak (Georg Schweitez munkája). Ezek megmaradt darabjait (6 stációkép) később, 1890-ben a templomkerítésbe falazták be, amikor Ludwig Schöne tervei alapján készült új 14 új stációt helyeztek el a sétány mellett. Eredetileg festmények voltak csak itt, majd  1895-ban öntött, gyárban készült domborművek kerültek a stációfülkékbe. A templomhoz kőfallal védett kert és remetelak csatlakozik.





















A régi kálvária megmaradt képei: 
 Az alábbi képek  helye: https://goo.gl/photos/ga6EvxQ1sUX4jyP99
                     A képeket készítette: TheFotoport - köszönet érte !












2013. július 18., csütörtök

Tihany kálvária

A kálvária története :


„1926-tól, közadakozásból épült a kálvária… Apátságtól északra eső  domb déli lejtőjén sorakoztak a kőből készült, feliratos és bronz domborműves stációk. A dombtetőn a három kereszt, bronz korpuszokkal, mögöttük hármas kőhalmon IV. Károly emléktáblája…..

A IV. Károly Tihanyi Országos Emlékbizottság kezdeményezésére és szervezésében készült el az 1927-ben felszentelt tihanyi kálvária, mely nevét az utolsó magyar királyról kapta. A keresztúttal a trianoni döntés nyomán megcsonkított Magyarország tragikus sorsát is szimbolizálni kívánták: építésekor az önálló vagy összevont vármegyék 1-1 stáció felállítását vállalták, amelyre címerüket is rávésték…..

A politikai tartalom miatt 1960-ban döntöttek a Kálvária elbontásáról. A stációk bronz domborművei a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomba, a keresztek korpuszai a sümegi temetőbe kerültek.
1992-ben helyezték el az újjáépítendő kálvária alapkövét, 1998-ban kezdődtek meg a munkálatok. A stáció domborművei visszakerültek Tihanyba, azonban az eredeti korpuszok  maradtak Sümegen, a helyreállítás pontos másolatokkal történt.”

A sümegi kálváriáról itt olvashatsz: http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/03/sumeg-kalvaria-h.html

http://egykor.hu/tihany/tihanyi-kalvaria/3644






"Fotoport" képei 2017-ből  köszönet érte !




A stációképek olyan szépek, hogy nem kicsinyítettem le, egyesével mutatom meg:























Képek a net-ről, sajnos nem jegyeztem fel, honnan...




Ezt a két gyönyörű légifotót "Civertan"-nak köszönöm:





Ötvös Sándor légi-fotója - köszönöm !