2013. július 23., kedd

Kőszeg kálvária

A kőszegi képeket 'bolyak'-nak köszönhetjük !



Kőszeg polgárai az ezerhétszázas évek elején pusztító pestisjárványt követően, egy templom felépítésére tettek fogadalmat, melynek helyszínéül a város melletti Kálvária-hegyet választották ki.
Az igencsak meredek, nehezen megjárható Kálváriahegyre vezető út melletti fakeresztekre erősített festett táblák helyett, 1763-ban kő stációkat állítottak (Georg Schweitez munkája). Ezeket megmaradt darabjait ( 6 stációkép) később, 1890-ben a templomkerítésbe falazták be, amikor Ludwig Schöne tervei alapján készült új 14 új stációt helyeztek el a sétány mellett. Eredetileg festmények voltak csak itt, majd  1895-ban öntött, gyárban készült domborművek kerültek a stációfülkékbe. A templomhoz kőfallal védett kert és remetelak csatlakozik.

























A régi kálvária megmaradt képei: 
 Az alábbi képek  helye: https://goo.gl/photos/ga6EvxQ1sUX4jyP99
                     A képeket készítette: TheFotoport - köszönet érte !











Kőszeg kálvária nagyobb térképen való megjelenítése


4 megjegyzés:

  1. Valamikor úgy 7-8 éve voltam utoljára Kőszegen. Akkor még nem fotóztam, ezért nem tudtam Neked képeket küldeni róla. De természetesen megjártuk akkor a domboldalt és a képek láttán teljesen visszajöttek a látottak. Köszönet a felfrissített emlékekért Neked és bolyak-nak is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszettek a képek. Köszönni-valóm pedig inkább nekem van....

      Törlés
  2. Nekem kicsit szívem szakad meg, annyira szerettem volna itt fotózni. A lényeg, vannak fotók. Azt hiszem Szilágyi Istvánnak ez volt a kedvenc kálváriája.

    VálaszTörlés
  3. Szép kálvária - kétségtelen. Magam sem értem, mi lehet az oka, bizonyos kálváriákat én is közelebb érzek a szívemhez, mint másakat...Bizonyára van valami oka - csak nem tudjuk.

    VálaszTörlés