2013. március 21., csütörtök

Buják kálvária

A bujáki kálvária részletes története itt is olvasható: https://sites.google.com/site/bujakrk/Home/bujak-kalvaria-es-kapolna
Részlet ebből: „A ma Szent Anna tiszteletére a Buják melletti dombtetőn álló kápolna 1802-ben a Kálvária újjáépítésekor készült el. A Kálvária kőfala mellé építették a barokk stílusú kápolnát, mellé pedig egy kis lakást amit, remetelaknak neveztek el. Ezek után a Rómában 1803. február 10-én kelt engedély Szent Anna ünnepének miséjére és a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepére teljes búcsút engedélyezett, így mind a bujáki Kápolna mind a Kálvária búcsúkiváltsággal rendelkezik.

1890-ben Kossitzky Lajos plébános nagyobbíttatta meg és újíttatta fel. A kápolna tornya új bádogtetőt kapott. A felfelé vezető út mentén pedig 7 „kápolnácska” készült a 14 stációs kép számára, bennünk bádogra festve tölgyfa keretben helyeztettek el a stációs képek. A Kálvárián ekkor készültek a ma is álló keresztek. Krisztus keresztjét kararai márványból Budapesten faragták. A latrok keresztjei sóskútiak. Ekkor lett a Kálvária talaja lebetonozva. 1891. március 21-én lett a felújítás után felszentelve. Ezen felújításkor került le a templomkertbe a régi vas kereszt, valamit Mária Magdolna és János apostol szobrai, amelyek ma a templom bejáratával szemben a szabadtéri oltáron állnak.
1944. decemberében a visszavonulási harcok idején szenvedett károkat ismételten. A katonák a stációs „kápolnácskákat” szétverték és ezekből készítettek mellvédet maguknak. A stációs képekre célba lövöldöztek. A front elvonulása után a házak javításához a „kápolnácskák” tégláit széthordták.

A rendszerváltás után az egészet felújították, majd 2010. őszén újra berendezést nyert a kápolna. 2012. nyarán az egyházközség hívei ismételten meszelték és javították a műemlék kegyhelyet.   2013-ban, kapott egy második nagyobb harangot és egyben villamosítva is lett mindkét harang. 2014. tavaszán került éjszakai megvilágítás a kápolnára, valamint új stációkép sorozatot adományoztak a bujákiak a Kálváriának, a kápolnának pedig új mészkő főoltára lett."


Egy nagyon régi fotót is találtam, helye:


  




A felújított kápolna, kép a fenti linkről.


 
Ezt a képet innen hoztam: http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=3222


Az alábbi képeket Rizmajer Éva küldte, de a fotókat "Mike"-nek köszönöm. Megszenvedett a fényt minden irányból tükröző márványlapok fotózásával. Köszönöm a fáradozását !!










A régi képeket sem töröltem, hogy lássátok,  ilyen volt a 2014-es felújítás előtti állapota: Ezeket a képeket Galagonyának (http://tarjanikepek.hu )  és "bolyak"-nak köszönöm.







Egy különleges és gyönyörű légifotó, köszönet érte Civertan-nak:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése