2013. március 21., csütörtök

Salgótarján kálvária

A kálvária régi képeit  "Galagonyának" köszönhetem.

A salgótarjáni kálváriát 1949-ben szentelték fel a Pipishegy déli lejtőjénél a Karancs-völgye felé tartó katlan szélén. A teraszos megállót követően a Krisztus szenvedését megörökítő 14 stáció között gyalogút kanyarog a tetőn lévő három keresztig.
Az eredeti dombormű stációképeket a salgótarjáni Szent Imre-hegyre Bóna Kovács Károly készítette el 1938 és 1943 között.
A jelenlegi stációképek műkő másolatok, Tarnoveán Katona Tamás restaurátor készítette el diplomamunkaként 2013-ban. A restaurált eredeti stációképeket a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban helyezték el.

Információk a kálváriáról itt is olvashatók:

"...A műalkotások állapotfelmérése során a szakértők megállapították, hogy a domborművek károsodása – a domborművekben lévő vasvázak, valamint a saját receptúrájú, napjainkra élettartama határait is elérő műkőkeverékre tekintettel – oly mértékben előrehaladott, hogy azok eredeti, külső térbe történő visszahelyezése a jelenlegi ismeretek szerint nem lehetséges úgy, hogy azok rövid időn belül ne szoruljanak ismételten restaurálásra. Ezért a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszéke elkészítette a domborművek kültéren elhelyezhető hű másolatait az eredeti alkotások egyidejű restaurálása mellett, azok megóvása érdekében. Az eredeti állapotban helyreállított domborműveket az önkormányzat 2013. szeptember 3-án a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumnak adta át. A műalkotások másolatainak a Szent Imre-hegyi Kálváriára történő elhelyezését 2013. szeptember 9-én fejezték be..."









A felújítás utáni képeket Pethő Máriának köszönöm.(2018-as felvételek)











Meghagytam azért "Galagonya" 2013-as stáció-fotóit is:











Múltmentő blogbarátom (http://multmento.blog.hu/)javaslatára kiegészítem a bejegyzést néhány régi fotóval:  http://tarjanikepek.hu/?p=16

http://p2.vatera.hu/photos/99/2d/51b6_1_big.jpg 
http://www.fortepan.hu/_photo/display/11482.jpg






Ezt a szerintem szépséges légifotót 2021 decemberében találtam. nekem nagyon tetszett, azért került ide....


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése