2012. december 4., kedd

Budapest Budafok kálvária


A felhívásomra érkező első anyagot „kisbela”   blogolvasótól kaptam. Többen jelezték, hogy besegítenének – gondolom majd az időjárástól is függ, hogy ezekből az ígéretekből mikor lesz valami. A stációfülkék üvegborítása - sajnos - majdnem lehetetlenné teszi a fotózást.
Nagyon köszönöm ezúton is mindenkinek a felajánlott segítséget.  (2017: eddig még senki nem jelentkezett…)

Az alábbi információkat Dénes Ildikónak köszönöm:
Kápolna:1739-40-es pestisjárvány idején Knoll János serfőző mester megfogadta, ha túléli építtet egy templomot. Nem élte túl, de a lánya és annak férje beváltotta az ígéretet.1741-43 között épült. Jelenleg ökomenikus hely, felváltva miséznek a római és a görög katolikusok…

…az első kálváriát 1761-ben állították fel az akkori Fekete-hegy tetején. Ez három vörösfenyőből ácsolt keresztből állt, amelyen festett bádog korpuszok voltak. Ezt a területet 1762. május 6-án szentelte fel Budai József kapucinus atya, ettől kezdve hívják Kálvária-hegynek.

A gyarapodó közösség 1808-ban új, díszes kálvária építését határozta el. A liturgikus teret ekkor alakították ki a ma is látható méterűre és formájúra. Kemény mészkőből állítottak kereszteket, amelyeken a szintén mészkőből kifaragott két latort és Krisztus alakját helyezték el. Előttük egy kis asztal található, ahol János, Mária Magdolna és Szűz Mária alakja van.
Az 1970-es években vandálok rongálták meg a kálváriát, majd a 90-es évek elején Szabó Péter szobrász-restaurátor felújította.

A stációoszlopok elhelyezése: Az első nyolc stáció egy lépcsősor mentén, a IX – XII. egy utcában, síkban, nem emelkedőben, a XIII. stációoszlop a golgotaépítmény jobb oldalán van, a XIV stációkép beépítve az épületbe.

Az önkormányzat 2015-ben helyreállítási munkálatokat végzett. A felújítás befejezését követően a július 8-i hatalmas vihar kicsavarta a tujákat, amik ledöntötték a mellvéd kőbábos korlátját. A közösség erejének és az összefogásnak köszönhetően azonban ismét eredeti állapotába került a budafoki Kálvária.” http://budafokiborfesztival.hu/index.php/2016/10/13/megaldottak-a-budafoki-kalvariat/

Módy Péter restaurálta a viharban megrongálódott szobrokat http://pestbuda.hu/cikk/20160915_vege_a_budafoki_kalvaria_kalvariajanak

2014-ben készült kép

2015-ös felújítás után





A Péter- Pál- kápolnától indul a keresztút, melynek utolsó állomása a kálvária barlangja fölé került.

Sajnos a stációképek itt is üveg mögött vannak -  így a fényképek nem igazán jók - de valamit azért mégis visszaadnak a festményekből.

                                              *************************
A Péter-Pál kápolna  képe innen:  http://22.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/vallasi-intezmenyek-templomok/peter-pal-kapolna 
                                              


 Az alábbi fotókat 'kisbela' készítette:














Felújítás előtt



Felújítás után 2015-ben


Találtam egy régi képet:

Budafok, 1932  Stáció utca, szemben a Czuba-Durozier-kastély. Távolabb jobbra a Sacelláry-kastély, mögötte a Törley-kastély.   

https://fortepan.hu/hu/photos/?id=95720


Légifotó: Civertan Grafikai Stúdió www.legifoto.com   

Köszönet a képért !



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése