2018. december 12., szerda

Budapest Külsőferencvárosi Szent Kereszt templom kálvária


A képeket és az ismertetőt Dénes Ildikónak köszönöm.

„Az önálló plébániai élet 1924 elején indult meg Farda Adolf plébános vezetésével. Június 15-én megalakult az egyházközség……
Az Ecseri út és az Üllői út kereszteződésénél fekvő saroktelken 1929. október 13-án elhelyezték az alapító okiratot az alapkőletétele alkalmával.
Dr. Fábián Gáspár műépítész által tervezett 573 m2 alapterületű új templom 1930-ban el is készült. A 2000 fő befogadására alkalmas épületet 1930. szeptember 14-én Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte fel, a templom titulusának: a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén.

A toronyóra kör alakú számlapjai mindig ugyanazt az időt mutatták, mert óraszerkezetük sohasem volt. A templom két harangját 1930. szeptember 7-én szentelték fel. 1950-ben vette meg az egyházközség az államosításkor felszámolt Széchenyi-hegyi Isteni szeretet lányai zárda orgonáját a templom számára. Az orgonát 1930-ban a pécsi Angster Gyár készítette.”

A templom oldalfalain a keresztút jeleneteit ábrázoló üvegablakok Zselléri Imre  alkotásai. Az ablakok 1956-ban tönkrementek. Az eredetinek megfelelően az ablakokat Mohay Attila 1958–1959-ben újból készítette. (Info: Pethő Mária)  














https://www.esztergomi-ersekseg.hu









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése