2022. február 7., hétfő

Csapod Pityer majori kálvária

A kálvária történetének megírását és a fotókat  Mihócza Lászlónak köszönöm !

Régen Csordahajtó útnak hívták a Lövőről induló szekérutat, ami több kilométer után Csapodon ért véget. Az erdőtől már Vörös útnak hívták, az erdőben két egymástól távolabb álló "Pléh" Krisztus kereszt volt, amiket 2005- ben felújítva a Pityer major közelében állították fel. 

Takács Gábor erdészeti szakirányító ötlete nyomán a két kereszt közötti területre egy keresztutat is felállítottak. Grubits János hidegségi fafaragó vasúti talpfákra rögzítette a Káldi Károly rábapatonai fazekas mester által készített kerámia stációkat. 

Nagyböjtben fekete vasárnap délután tartanak a hívek keresztúti ájtatosságot, augusztus utolsó szombatján délelőtt pedig szentmisét. 











Egy stáció képe






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése