2012. november 6., kedd

Melyik megyében van a legtöbb kálvária ?



 Lovászhetény kálváriája (2012-es fotó). 

Ahogy egyre jobban és jobban beleástam magam a kálváriák magyarországi történetébe, és ahogy nagy nehezen összeállt egy lista a helyekről, ahol kálváriák vannak, egyre szembetűnőbb lett, hogy (a közelemben, számomra elérhető távolságban) Baranya megye kiemelt helyen áll. Baranyában 54, Tolnában 30,  Somogyban  16 kálváriáról találtam némi adatot . Második  a sorban Veszprém megye 34 kálváriával. (Ezek 2015. júniusi adatok - még változhatnak, hiszen többször is ki kellett már ezeket a számokat javítanom.)

A könyvtárban sajnálatos módon, mindössze két könyvet találtam:
Tám László: „Keresztek, szentek, kálváriák, temetők”  címűt, mely rengeteg szép fotót és Tüskés Tibor  nagyon jó ismertető szövegét tartalmazza, illetve Szilágyi István:  „Kálváriák – építészeti hagyományok”  – ez már inkább a dolog építészeti oldaláról közelíti meg a kérdést.
Ha valaki  mélyebbre akarná ásni magát a témába, ennek a könyvnek áttanulmányozását ajánlom.

Ami a számomra újdonság volt, és most megosztanám olvasóimmal – az kicsit lazább szöveg, se nem tudományos, se nem szakmai.
A kálváriák országon belüli eloszlási száma volt, ami legelőször feltűnt nekem – részben örömmel állapítottam meg, hogy itt a közelemben igen sok van , de azt hiszem magamtól nem jöttem volna rá ennek az okára.
Az információkat Tüskés tanár úr   által  összeállított anyagból vettem,   „meséjéből” szépen kibontakozott a kép és ezzel együtt a magyarázat:
A kálváriák létét többségében az ilyen-olyan okból és időkben betelepített német lakosságnak köszönhetjük !

Már az Árpád-házi királyok uralkodása idején érkeztek német (főleg bajor) betelepülők (is) az országba. A XII. szd. közepén az ország É-i és K-i részén letelepültek voltak a szászok: városokban éltek, a királyoktól kiváltságokat kaptak. A tatárdúlás után a fellendülő életben és munkában jelentős szerepük volt. A Mátyás uralkodása idején a kb. 4 milliós ország lakosságából 150-200 ezer volt a német-ajkúak száma.

A törökdúlás után az ország három részre szakadt, a középső részen, ahol a törökök uralkodtak, lecsökkent a lakos-szám,  a keleti országrészben élők viszonylagos függetlenségben éltek, míg a nyugati és északi részen  a Habsburg házból származó uralkodók alatt, valamelyes védelmet élveztek a lakosok, és a városokban itt tovább folytatódhatott a polgárosodás.
A török kitakarodása után, az ország egy részén  ahhoz, hogy az élet és a gazdálkodás újra megindulhasson, szorgos kezekre volt szükség. Mivel Németországban ekkoriban lakosság-felesleg mutatkozott,  kézenfekvő volt, hogy innen telepítsenek be lakosokat, a lepusztult, elszegényedett országrészekbe.

A XVIII. szd.-ban közel 100 ezer bevándorló érkezett, családostól, javaikkal, főként hajóval a Dunán. Bár Németország különböző részeiről érkeztek, a magyarok egyöntetűen sváboknak nevezték őket. Egy ideig adót nem fizettek, az építkezéshez segítséget kaptak. Részben félig lerombolt falvakba, részben teljesen új területekre telepítették őket.  Vértes, Budai hegyek, Bakony, Tolna-Baranya vármegyék területén ill. Bácskában és Bánátban települtek le.
A betelepülők magukkal hozták  tárgyaikat, szokásaikat, kultúrájukat, szorgalmas, takarékos emberek voltak, falvaikat tisztaság és rend jellemezte.

A XIX. szd.-ban a városlakók erőteljesen  asszimilálódtak, nem történt azonban ez meg a falvakban – mondhatjuk talán: szerencsére. Az itt élők megőrizték hagyományaikat, nyelvüket, dalaikat, sok helyen (vásár, vegyes házasság, kereskedelem által) a magyar környezetre is termékenyítőleg hatottak.

Trianon után, területeink elvesztésével, az ott élő németeket is elvesztettük. Az 1920-as népszámláláskor a maradék lakosságnak alig 7 %-a vallotta magát németnek.
Akik maradtak, új szorgalommal és akarással álltak ismét a munkához, csakhogy mire beindult volna az élet, máris jött a második világháború. Ez aztán igencsak megosztotta az ország német-ajkú lakosságát és  a velük  együtt-élők érzelmeit is. 

A németek megpróbáltatása  valójában a második világháború után következet be. 170 ezer embert  űztek ki otthonából, mindenüket elvéve,  két kézben elférő csomaggal,  marhavagonokban  „visszatelepítették”  őket Németországba  - és még talán ők jártak jól, mert tízezreket vittek kényszermunkára a Szovjetunióba - ahonnan kevesen térhettek vissza.

Lassan és nehezen  éledt újra az országban a német nemzetiség – de újjáéledt.
A Magyarországon élő németek ma is tisztelik, őrzik, ápolják hagyományaikat. Nagy százalékuk római katolikus vallású. A XVIII. szd.-ban magukkal hozták vallási hagyományaikat, szokásaikat is, jelentős szerepük volt a szentek kultuszának kialakulásában, a barokk templomépítésben, az útmenti keresztek és képoszlopok (bildstock) állításában, a kálváriák építésében és a temetési szokásokban.

És ha most összevetjük a fentebb írtakat, nevezetesen, hogy a csonka országban hol maradt jelentős német népcsoport, máris megmagyarázhatóvá válik, hogy miért van – relatíve – sok kálvária egyik-másik megyében.
A hozzám közelieket megpróbálom  felkeresni és bemutatni.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen összefoglaltad az indoklást. A Lovászhetényi kálváriáról jókor és nagyon jó képet készítettél. Gratulálok. Remélem sikerül majd még segítenem az anyag bővítésében.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm ! Minedn segítségért hálás vagyok, mert sajnos nagyon kevés, sok helyen semmi anyagom nincs....

    VálaszTörlés