2013. november 7., csütörtök

Tevel kálvária



A „bozótos” felfedezését, a kálváriadomb megmászását és a fotókat Győri Diának köszönöm.

Már az 1700-as évek elején is éltek Tevelen német anyanyelvű lakosok. „..A Szatmári béke (1711) után a falu Jobaházi Dőry László kezére került, aki a Német-római Birodalom délnyugati részéből (nagyjából a mai Baden-Württemberg tartomány területéről) próbált telepeseket csalogatni az üres faluba: több-kevesebb sikerrel, ugyanis az első hullám (1712) csalódottan visszatért Németországba, a második pedig nagyrészt más földesúr szárnyai alá költözött kedvezőbb feltételek miatt. A falut végül sikerült betelepíteni délnyugat-németországi telepesekkel és a 18. század második felére sokat gyarapodott: a Mária Terézia-féle úrbéri rendelet idején (1767-ben) 1280 lakosa volt, amely a század végére 2242 főre duzzadt…”

Vélhetően az ő „hozományuk” volt a kálvária is – mint annyi más helyen.
A történelmi forgószél azonban drasztikus változásokat hozott…
„..1945 tavaszán megkezdődött a német lakosság kitelepítése: először a volt volksbundistáknak, majd 3 év múlva az 1941-es népszámláláskor magukat németnek valló lakosoknak kellett elhagyni a falut. Ez az akkor mintegy 2500 fős lakosság kb. 4/5 részét jelentette: gyakorlatilag a teljes lakosság német volt (95%), ám a két világháború közötti erőltetett magyarosítások miatt kb. 1/5 rész ilyen-olyan okokból magyarnak vallotta magát. A kitelepített németek házaiban a Bácskából menekült bukovinai székelyeket és csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről kitelepített magyarokat helyezték el…” (idézetek innen: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tevel )

Így hát valamelyest érthető, hogy nem sokan maradtak, akiknek ősei ezt a kálváriát állították – így nem is tartották fontosnak megőrzését sem.
Sajnos, nem egyedi eset. Ami megmaradt belőle, abból alább látható néhány kép:
 




 










 







Tevel kálvária nagyobb térképen való megjelenítése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése