2015. május 10., vasárnap

Répcevis kálvária

A fényképeket "FME"-nek köszönöm ismételten !
 
http://repcevisplebania.freeiz.com/repcevis_templom_tortenet.php : (az 1. és 4. fényképet is erről az oldalról hoztam)
„A templom fekvése gyönyörű, magaslata uralkodik a vidéken. Közvetlen alatta mélyút húzódik, ami még jobban kiemeli. A faluból hozzávezető lépcső mentén az 1880-as években kálváriát létesítettek, melynek egy része a templom körül is folytatódik, sőt teljesen körbe is veszi azt. A legalul - a lépcsősor kezdeténél – található első stáción olvasható 1900-ból származó felirat: „Hódolatul Az Úr Jézus Krisztusnak a múló századok halhatatlan királyának”. A bejárat oldalánál egy nagy szobor-együttes látható, amely Jézust ábrázolja a kereszten, kétoldalt a latrokkal. Faragott mészkő-alkotás 1904-ból, amely különösen ki van téve az időjárás szeszélyeinek és meglehetősen rossz állapotban van. A templomot körülölelő kerítés falában néhány értékes sírkő maradt fenn a régi időkből (a legkorábbi 1730-ból). ”
Sajnos a stációképek is elhanyagoltak, látszik, hogy évek óta nem törődik állapotukkal senki.





 





















 


 

Az alábbi képeket a https://miserend.hu/templom/700
oldalon találta Pethő Mária - köszönet érte.

 






Régi kép a  https://mandadb.hu oldalról




2 megjegyzés:

  1. Valóban nagyon szép a templom, és a fekvése is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig - most is - sajnálom, hogy nem nagyon törődnek a kálváriájukkal, vagyis a képekkel. Amikor még kisebb erővel megmenthetők lennének....

      Törlés