2017. március 12., vasárnap

Kisgyőr kálvária H



Hiányoznak: képek

A kisgyőri Családi Kézműves Szaktábor közel harmincéves múltra visszatekintő népművészeti rendezvény, melynek  Kisgyőr község önkormányzata és a Bükkaljai Mesterek Népművészeti egyesülete ad otthont.
2015-ben is összegyűltek a fafaragók és egy Golgota felállításába kezdtek. A tavaly elkészült Betlehem folytatásaként most Krisztus szenvedéstörténetének stációjeleneteit ábrázolták kifaragva és állították kompozícióba, Kékedi László akadémikus vezetésével.
Vállalt céljuk szakrális népművészeti alkotás létrehozása volt, köztéri alkotásként.
A Golgota hivatalos átadására és felszentelésére 2016 virágvasárnapján került sor.
A 2014-ben elkészült, mind méretét, mind az alkalmazott technikákat és motívumokat tekintve nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő Betlehem folytatásaként most Krisztus szenvedéstörténetének stációjeleneteit faragták ki és állították kompozícióba. A golgota jeleneteit angyalok tartják, melyeket a domboldalon hal formában helyeztek el. Az alkotók az angyalok előtt csónak alakú fejfákra kerámiatáblákat raktak, melyeken a látogató írásos formában is megtalálja a stációkhoz tartozó történetrészt. A stációk után Krisztus ötméteres keresztjét láthatjuk, melynek gyökerei az ég felé mutatnak, és nem Jézus megfeszített teste látható rajta, hanem életfamotívum.
A kivitelezési munkálatokat a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.
(https://baloghpet.com/category/muveszet/page/10/
Terv, a kivitelezés irányítója: Kékedi László polgármester, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője
Kivitelezés: Családi Kézműves Szaktábor résztvevői (kerámia: Horváth Zoltán)
Az alábbi fotókat Grúz Atilla készítette - köszönöm !



















4 megjegyzés:

  1. Készülök arrafelé, csak még nem álltam neki a programnak. Örülök, hogy e településről jót is hallok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó lenne, ha sikerülne eljutnod ! Írtam ugyan a polgármesternek - de eddig válasz még nem érkezett. Talán lesz szerencsém és segítenek. Mielőtt indultok, kérlek nézz be ide, hogy áll a helyzet. Hátha....

      Törlés
  2. A Golgota a Galambos dűlőn, a temető után 200 méterre balra található. A Google térképen itt látható (utcatérkép nézetben nem látható még, mert amikor a Google autója ott járt, még nem volt meg)
    https://www.google.hu/maps/@48.0135455,20.6959005,619m/data=!3m1!1e3?hl=en

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A link sajnos nem működik, ha nem jó helyre tettem, kérlek segíts javítani ! Köszönöm.

      Törlés