2017. április 16., vasárnap

Tiszaörs kálvária


„1880-ban Kanizsay Károly apátplébános saját költségén építtette a falu déli oldalán található kunhalmon (a falu legmagasabb pontján)  a temető kápolnát…
A kápolnához vezető út két oldalán 1886-ig családok bevonásával megépítették a 14 stációt is. A stációk gondozását vállaló családok többnyire a stáció közelébe temetkeztek.
A temetőt 1970-ben lezárták, s azóta már nem temetnek ide.

A 125 éves kápolnát SAPARD pályázati támogatásból, az Egri Főegyházmegye támogatásából és a falubeli lakosság adományaiból sikerült felújítani. A stációk vakolata is javításra került, és új cseréppel lettek ellátva. A felújított stációk gondozását az egyházközség - a hagyományok szerint - családok, közösségek gondozására bízta.

(A kunhalom a Kárpát-medence alföldi területein található mesterségesen létrehozott jellegzetes földhalmok elnevezése, amelyek igen régről, többségükben a honfoglalás előtti időkből származnak. A kunhalom „olyan öt-tíz méter magas, húsz-ötven méter átmérőjű kúp, vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt.”
Kálvária-halom a régi temető halma (94,1 m). Csúcsos formájú halom a település délkeleti szélén, a 34-es műút szomszédságában, tetején kápolnával, illetve régi sírokkal.)

Az üvegezett, napsütötte képeket nagyon nehéz fotózni... Az alábbi képeket FME-nek köszönöm:













Az alábbi fotókat innen hoztam: 









 Ezeket a képeket "Strombus"-nak köszönöm:





Ez pedig egy érdekes régi kép, innen: http://tiszaors.hu/ors_photo/displayimage.php?album=7&pos=1314
  

                 Az alábbi légifotót "Civertan"-nak köszönöm !














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése