2018. szeptember 30., vasárnap

Levél kálvária


A település nevével először a káptalani levéltárban fellelhető, 1425-ben készült okmány szövegében Lever formában, később az 1532. évi adóösszeíráskor találkozhatunk.
I. Miksa császár 1570 körül württembergi szászokat, német nyelvű katolikus etnikumot telepített le. Később a település és lakóinak nagy része valószínűleg a török pusztítás áldozataivá váltak.
Az 1700 években a Forgách majd Zichy család tagjainak birtoka, 1763-tól pedig Habsburg birtok. Az 1867-es kiegyezés is pozitív változásokat hozott. Az eddigi kisközség 1899-ben nagyközség lett.
A gazdasági világválság súlyos gondokat okozott a harmincas években.
A háború után a német lakosság döntő részét kitelepítették. A kitelepítettek helyére az ország több vidékéről, Erdélyből, és a Felvidékről érkeztek telepesek. Jelenleg német nemzetiségi önkormányzat is működik a településen.

A szabadtéri keresztútnak nagy múltja nincs, 2002-ben készült, a település temploma és a temető közi út mellett állították fel a stációoszlopokat,  faragta Csonka József mosonmagyaróvári népi iparművész. Az állványokat ifj. Földes László helyi ácsmester készítette.


http://www.gyogyvizek.hu/latnivalok/romai-katolikus-templom-level.html

A fényképeket   Papp Zoltánnak köszönöm:



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése