2020. augusztus 8., szombat

Turbék kálvária

Megjegyzés elöljáróban: az alábbi anyagot 2019 augusztusában írtam, csak kiegészítettem az epa.hu-s anyaggal 2020 augusztusban. A gép valamiért újként kezelte. Tehát a képek 2019-es állapotot tükrözik !

A  település nevének eredetére vonatkozó, széles körben elterjedt magyarázat szerint, a Turbék névalak a szigeti vár 1566. évi ostromakor   elhunyt I. (Nagy) Szulejmán szultán halálának helyén emelt türbe (sírépítmény) török szóból eredeztethető (türbe > Türbék > Turbék).

Itt állt egykor az ostromló szultán sátra, s a hagyomány szerint itt emelték fel emlékére a türbéjét is. Szulejmán türbéjét a XVII. század végén lebontották, helyére egy fakápolnát építettek.

A mai kegytemplom 1760 és 1770 között épült fel.
Turbék a környék magyar, német és horvát katolikusainak közös búcsújáró helye. A mohamedán törököknek máig fontos szent helye, erről tanúskodik a kegytemplom elején lévő emléktábla is.



 



Itt egy elég különleges kálvária volt,  építése pontos idejét nem tudni. A  szigetvári bekötő úttól indulóan a templomig 12 keresztet állítottak, a 13. kereszt a templom előtt, a kerítésen kívül, a 14. a kerítésen belül állt.






Ez a hajdani kálvária  igencsak hosszú gyaloglással volt bejárható.
Minden keresztnek más család volt az állíttatója – ez egyébként a máig fent-maradt keresztek (=4 db) némelyikén még látható is. Ezen  családok leszármazottai állítólag ezeket  a kereszteket  a mai napig karbantartják.


A kálváriajárás később megváltozott, egyszerűsödött és rövidült, a templom kerítésében balról-jobbról 7-7 oszlopba először meszelt felületre festett képek kerültek. Ezek azonban nem voltak időt-állók, (bár még a hatvanas években is megvoltak, állandóan javítgatva…) ám lassan tönkrementek. Ekkor készültek el (pontos időt nem tudok, de állítólag valamikor a rendszerváltás táján)  az új stációképek, melyek elég érdekesek voltak, meglehetősen nagy méretűek, valamilyen kőzetnek, vagy speciális égetett anyagnak tűnő keretbe foglalva, belül voltak a kiégetett kerámia képek és ezt az egészet valamilyen réznek látszó fémlemezzel, vagy mázzal vontak be, miáltal úgy tűnt, az egész kép rézből (bronzból) van.

Ez lett a képek veszte. Szép új világunkban, amikor munka helyett emberek fémgyűjtéssel és fémlopással kezdtek foglalkozni, egy ilyen világvégi elhagyott, senki, csak a Jóisten által őrzött helyen természetes, hogy megpróbálták lelopni az értékesnek tartott képeket. Az már más kérdés, hogy otthoni szétverésük után mekkora csalódás érhette a tolvajokat – de a lényeg, a 14 képből ma már csak 8 db van. Ezeket az utolsó előtti percben leszedték és bevitték Szigetvárra.




 








Az út-menti keresztek a nagyüzemi mezőgazdálkodás óriás traktorainak útjában voltak, egymás után döntötték le, semmisítették meg ezeket. Ma az út mentén már csak két kereszt áll.
A templom kerítése - nem csak a kivert/kivett képek miatt - összedőlés előtt áll, maga a templom bezárva, alulról magasan vizesedett falakkal, s ahogy hallottam, felülről is rendszeresen és rendesen beázva várja a végső megsemmisülését.
Igen, a világhírű búcsújáró hely temploma veszélyben van – és megmentésének esetleges tervéről semmi hír…

Zarándokszállás 2015


Zarándokszállás 2019


A templom mögötti remete-lak utoljára gondnoki lakás volt. A megüresedés után (kb. 1970-es évek), gondozatlanná vált, de pár éve még állt. Most porig rombolva, vállalkozók viszik el a még használható téglákat.
Információm szerint Kollár György plébános építtette 1770-ben, ő 1760-79 között volt Szigetvár plébánosa.
Egyébként a templomot és ezt a most elbontott épületet is 1905-ben restaurálták. Nem tudom, azóta történt-e valami nagyobb javítás, felújítás, de meglehet, hogy nem, s azért jutott most erre a szomorú sorsra, nevezetesen, hogy egyszer s mindörökre eltűnjön a föld színéről.
Egykor itt volt a Rózsa-csárda, ez is erősítette a turbéki kegytemplom vonzerejét. Több épület is volt a templom körül, ezeket fokozatosan bontották le. Ma már csak a templom áll.




(Csak zárójelben jegyzem meg: ha a Máriakéméndi angyalok és a zarándokszállás ügyét  nem „karolta volna fel” a Mecsek Egyesület  és a megőrzéséért aggódó hívek, lehet, hogy az is erre a sorsra jutott volna… Mint ahogy a kéméndi angyalok Kishajmáson található „testvéreit” is az idő vasfoga fogja szétrágni – mert ott nincs senki, akinek érdeke fűződne az efféle „régiség” megőrzéséhez. 
Viszont igen sok focipálya épült és akkor tessék annak örülni.)

Megemlítem még, hogy a bekötőút elején áll egy kis barlang-szerű kápolnácska és egy kereszt (nem volt része a kálváriának, az út másik oldalán is áll). Ezt a Lurdes-i barlang mintájára, egy elhalt menyasszony emlékére állította a magára maradt vőlegény. Megépítése után rózsával volt befuttatva….  Most kövekkel van telidobálva – ennek ugyan nem tudom az okát – de valaki friss virágot is vitt oda…. Megmagyarázhatatlan dolgok ezek, legalábbis számomra.






Végtelenül szomorú volt a kép, ami engem itt most fogadott. Nem tudom, van-e remény ennek a régen oly nagy tiszteltnek örvendő helynek a megmentésére ?
Senki sem tudja, lesz-e valaha is Turbékon kálvária, sőt hovatovább az is kérdéses, hogy a Mária-ünnepeken lesz-e még itt búcsú tartva...



2020-as kiegészítés: Sajnos, most már tudjuk, 2018-ban volt itt utoljára búcsú, bár akkor is már csak a templom előtti parkolóban tudták megtartani...Ha nem jön gyors segítség, ez a templom össze fog dőlni.

Végezetül: a kerítésfalba épített stációképekből az alábbiak maradtak meg - ezeket bent, a plébánián őrzik. 



















Elolvasni érdemes:
Turbék http://epa.oszk.hu/02000/02090/00023/pdf/EPA02090_mediterran_2015_02_34-44.pdf
 vagy
https://www.academia.edu/39984826/Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria_seg%C3%ADts%C3%A9g%C3%A9vel_A_turb%C3%A9ki_M%C3%A1ria_kegyhely_t%C3%B6rt%C3%A9nete       

A fenti anyag bevezető szövege:

Turbék neve egybeforrt az 1566. évi ostrommal, Szulejmán szultán halálával, az ennek helyén felépülő oszmán síremlékkel és mindennel, amit ez a történet szimbolizált. Temploma a Kárpát-medence egyedülálló keresztény szakrális építménye, amelyről generációk hitték azt, hogy az Oszmán Birodalom legnagyobb uralkodója, Szulejmán szultán halálhelye felett magasodik.
A 19. században számtalan legendástörténet kelt szárnyra a környékbeliek körében a hódító szultán és a turbéki szőlődomb aljában állótemplom kapcsolatáról.
Őszintén hitték, hogy Szulejmán a templom melletti ősöreg hársfa alatt hunyta le szemét, és az emberek már ekkor jártak gyógyulást keresni az itt található, tiszta vizű kúthoz. A szóbeszéd valóságot teremtett, 1913 óta emléktábla hirdeti a templom falán ezt a történetet, majd két emberöltővel később régészek próbáltak bizonyságot találni e mendemondára.
Ma már tudjuk, hiába volt minden igyekezet, mert a templom körüli föld sosem rejtette Szulejmán maradványait, de ettől nem lett szegényebb Turbék történelme, sőt!
Ez a kötet mítoszt rombol és egyben kultuszt ápol. Ma már csak a környékbeliek emlékezetében él az egykor oly híres turbéki búcsú. Jeles Mária-ünnepek alkalmával, különösen Nagyboldogasszony(augusztus 15.) és – régiesen mondva – Kisasszony (szeptember 8.) napján a szigetváriak mellett felkerekedtek Mozsgó, Hetvehely, Szentlőrinc és más közeli falvak magyar, sváb és bosnyák katolikusai, hogy leróják kegyeletüket a Segítő
Isteni Szűz előtt, illetve gyógyírt kérjenek betegségeikre és védelmet a szeretteik számára.

Ma is megfejthetetlen misztérium, hogy miért indultak el tömegek szerte a keresztény világban különleges és szakrális helyszínek felé. Ezek közül a Kárpát-medencében a legismertebb Csíksomlyó, Máriacell és a Siklós melletti Máriagyűd. Turbék soha nem vált országos hírűbúcsújáró hellyé, az ide-érkező zarándokok Somogy és Baranya megye falvaiból érkeztek. A fogadalmi ajándékokból látszik, hogy a nagy ünnepek hajnalán nem a legmódosabbak indultak útnak a pusztában álló templom felé. A sziget- vári plébánosok által gondozott templom azonban évszázadokon át betöltötte hivatását: fogadta a megfáradtakat és vigaszt nyújtott a szenvedőknek. A 20. század második felében hanyatlásnak indulta turbéki kegyhely látogatottsága, a városi hitoktatást végző ferenceseket elvitték, a kegyhelyet ellátó káplánok eltűntek, az épület pedig sokáig üresen állt. Állapotának nem kedveztek a megindult régészeti ásatások sem, állaga egyre romlott. A szomorú helyzeten nem javított a rendszerváltozás sem, a templom és a búcsú népszerűségének újjászületése elmaradt. Nem remélhetjük, hogy e könyv gyökeresen megváltoztatja mindezt, de abban bízhatunk, hogy példaként szolgál majd azok számára, akiknek egyszer újra fontos lesz a turbéki Szűzanya támogatása.

Érdemes az anyagot a 79. oldaltól is olvasni, ahol a kegyhely esetleg  lehetséges jövőjéről is szó esik. Nem tudom a pécsi püspökség eljutott-e az olvasásban idáig..........





4 megjegyzés:

  1. Nem lehet okosat szólni ehhez, s az előző bejegyzésedhez. Tragédia.Azért tudod ezek az újgazdagok elég kárt okoznak, mert a pénzükhöz körültekintés nem társul. Pedig vannak más értékek is, amire figyelhetnének, éppen ők, akik megtehetik. A fémgyűjtők meg a másik véglet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden templomot sajnálok, de az ilyent, vagy a máriakéméndit, melyekhez valóságos mondák fűződnek - ezeket különösen. És nem értem, nem értem, nem értem a püspökséget....
      Meg valójában lassan már senkit és semmit.....

      Törlés
  2. Nagyon sajnálatos, hogy a történelemből oly jól ismert Szigetvár határában így pusztul egy jelentős kegyhely, amiben mekkora turisztikai potenciál rejlik, és nincs kihasználva. Ha jó állapotban volna, és pl. itt is lenne, egy jó zarándokszállás, netán egy másik épület, melyben egy egyházi kiállítás lenne megtekinthető, borítékolom, pl. egy komplex belépőjeggyel sokan látogatnák ezt, ahogyan a várat, a Török-házat, vagy az egyéb műemlékeket Szigetváron. Rengeteg a turisztikai célú pályázat, de a baj az, hogy erre itt nincs szándék, akarat, hogy kihasználják. Nem ártana végre egy kis szemléletváltozás az illetékeseknél. Nemcsak Máriagyűd, vagy a pécsi székesegyházból áll az Pécsi Egyházmegye, hanem Somogy egy részétől Baranyán át Tolnáig, sok kis faluból, és több nagyobb kegyhelyből. Ezt jó lenne nem elfelejteni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos az illetékesek nem olvassák a blogjainkat.
      Egyébként egyetértek veled, biztos lennének látogatók, ha kicsit nagyobb reklámot kapna.

      Törlés