2020. július 11., szombat

Nyúl kálvária




Nyúl község területén 15 út menti kereszt található. Valamennyi jó állapotban van, mert az elmúlt években mindegyiket felújították vagy teljesen új anyagból újra elkészítették.

A 15-ből 14 bevonásával egy olyan zarándok útvonalat (14 stációs keresztutat), alakítottunk ki, amely jellegzetesen egyházi vonatkozású, sajátosan a vallási turizmus céljait szolgálhatja úgy, hogy közben nem mond le a tájban rejlő turisztikai látnivalókról sem.

A 14 út menti keresztet felfűző útvonal teljes hosszának (13 km) végigjárása lehet akár egy család bő fél napos kirándulása, de jó szívvel tudom ajánlani több családból álló kisebb közösségeknek, hittanos, lelkigyakorlatos csoportoknak, katolikus iskolák osztályainak éppen úgy, mint vallásos emberek, nyugdíjas természetjárók közösségeinek és minden olyan személynek és embercsoportnak, akik a természetben való tartózkodást Isten teremtett világával való ismerkedésnek tekintik. Azok számára, akik egyszerre hosszúnak találják az útvonalat, arra is mód van, hogy két részletben járják végig a Nyúli Keresztutat, hiszen az út felénél, a 7. állomásnál levő kereszt éppen a Győrújbarát-Nyúl autóbuszvonal végállomásánál, a buszfordulónál található. De az út egynegyede (4. állomás) és háromnegyede (11. állomás) is buszmegálló mellett halad el, tehát akár 4 részletben is végigjárható!

A Keresztút teljes hosszának kb. egyharmada halad végig Nyúl belterületén, ahol a 82-es főút mindkét oldalán járda van, illetve 3 helyen zebrák teszik biztonságossá az átkelést. A másik harmada nagyon gyér forgalmú hegyi utcákon vezet, a harmadik harmada pedig a hegyi rész jól járható földútjain. Az út négy pontján asztalokkal, padokkal ellátott pihenőhelyek is várnak bennünket.

E Nyúli Keresztútba jól illeszthető a hegyi kápolna meglátogatása is. Ez a maga nemében országosan is páratlan Keresztút remek lehetőséget kínál a családoknak, közösségeknek arra, hogy fél napot testi-lelki felfrissülésükre szánva kereszttől keresztig haladva természeti környezetben járják végig Krisztus szenvedésútját itt nálunk a nyúli Golgotán. Különösen tavasszal, a nagyhéten, de az év más időszakaiban is lélekemelő, nem szokványos testi-lelki megújulás színhelyévé nemesülhet a nyúli táj.

Akár Győr, akár Veszprém irányából érkezik is hozzánk busszal vagy kocsival a zarándok turista, a Nyúli templom melletti megállónál kell leszállnia vagy parkolnia, mert itt kezdődik a Keresztút, pontosabban a templom előtti keresztnél. Ne induljunk azonban el keresztutunkra anélkül, hogy legalább egy imára be ne térnénk ebbe a nemrég kívül-belül felújított barokk istenházába.

Az anyagot összeállította: Szűcs Mihály – ezúton is köszönöm segítségét.
Az alábbi képet és térképet tőle kaptam:



A keresztek és stációoszlopok fényképeit  https://nidhyana-surya-devi.blog.hu/2020/07/04/nyuli_keresztut oldalról hoztam/ ill. a blog tulajdonosától kaptam. Nagyon  hálás vagyok egyrészt a kálvária „felfedezéséért”, ill. hogy a létéről értesített. A szép fotókért is köszönet !

















Az alábbi térképen az első stáció van jelölve:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése