2020. december 2., szerda

Budapest Rózsadomb kálvária

Elhatároztam, hogy összegyűjtöm és megmutatom a már megsemmisült  kálváriákat is, amennyiben használható infót, képet találok róluk. Egy ilyen következik, „felfedezője” „Civertan” volt – az adatokat képeket Pethő Máriának köszönöm.

http://orszagutiferencesek.hu/wp-content/uploads/2020/08/ORSZAGUT_202009_A4_08_korr_web_fuzott.pdf

"Az Országútra - amely a Bécs felé tartó útról kapta a nevét - az ágostonosok építették 1707-ben az első kis kápolnát, éppen a mai templom területének közepére. Ma ismert templomunk tizennyolc éven keresztül épült, az első kis kápolna köré. 1770. szeptember 23- án Zbiskó Károly püspök szentelte fel. A templom belső csinosítása ezek után még évekig folytatódott.

II.József  1785-ben  feloszlatta  az  ágostonos  rendet  és  a templomot a ferenceseknek adta át. Az 1800-as évektől a ferences plébánia gondjaira bízták a Kálvária kápolnát, ami a mai Mansfield Péter parkban állt.

A plébánia sarkától a kápolnáig (a Rómer Flóris és Apostol utcákon át) nyolc stáció vezetett. Ezt az 1900-as évek elején lebontották, hogy kiépíthessék a forgalom számára a szerpentint. Bár a ferencesek ragaszkodtak a lebontott stációk újra állításához a kápolna köré, ez soha nem valósult meg, végül a kápolnát is lebontották 1951."

A képekhez tartozó információk az http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/   honlapról származnak.

                                       A kép közepén jól láthatók a stáció-fülkék.




                                             A kápolna képei






 

2 megjegyzés:

  1. Ejha! Milyen nagy fába vágtad a fejszédet! Ez már egy igazi múltmentő és őrző munka lesz. Kívánom, hogy járj sikerrel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálkozom, és talán sikerül kiegészíteni a gyűjteményt, mert a meglévő kálváriák lassan elfogynak.

      Törlés