2022. július 11., hétfő

Tápiószecső kálvária

A képeket Pethő Máriának köszönöm.

Tápiószecső honfoglalás óta fennálló kis település Budapest közelében. Ősi birtok, amely a Kartal nemzetségé volt. Réz- és bronzeszközök maradtak fenn, amelyek azt bizonyítják, hogy laktak már emberek a honfoglalás előtti időkben is Tápiószecső területén.
A "Szecső" név alapja egyébként a régi magyar Zech személynév. Keltezése a korai Árpád-korra tehető.
Első okleveles említése 1264-ből ismert.
A 15. században is végig lakott település maradt.
1556-tól a Báthory-család birtokolja a települést, majd a török uralom alól való felszabadulás után Grassalkovich Antal tulajdonába került.
Az 1600-as évek elején a település lakhatatlanná vált a háborús pusztítások következtében, majd a török kiverése után kezdett éledezni a falu.

A római katolikus templom helyén már a XIV. században is állt templom; a feljegyzések annyit írnak, hogy csehek építették "a gótikus stílusban" készült. A jelenlegi templom-épületet 1741-ben átalakították.
A templom körüli parkban található kálvária létrehozója 2005 körül Kármán József atya volt.
Egyszerű betonoszlopok tetején gömb alakú mélyedésben a stációképek fotói láthatók. Terveznek újat, de egyelőre ennek nincs nyoma.

https://miserend.hu/templom/1210






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése