A régi kálvária Várpalota és Inota között lévő dombon volt, amit a
palotai hívek 1874-ben építettek át 200 korona alapítvánnyal.
Az akkori
kálvária 3 kőkeresztből állt, középen a megfeszített üdvözítő szobra,
jobbról és balról a latrok képeivel. Krisztus keresztje alatt a
boldogságos Szűz Mária és Mária Magdolna kőből faragott szobrai álltak.
A
keresztút nagyon távol feküdt a községtől, ezért 1916-ban áthelyezték a
Felső-major és a temető által határolt belterületre és teljesen
újjáépítették. A 3 keresztet Simon János állíttatta, míg a stációkat
palotai családok adományozásból építették. Alapítólevelét Hornig Károly
bíboros-püspök 1916. február 8-án hagyta jóvá. Ez a helyszín sem volt
szerencsés választás. Környezete kopár kőbánya volt. Kerítését a
világháború után a környéken lakók szétszedték és eltüzelték. A harcok
során a nagykereszt találatot kapott és elpusztult. Ezt 1946-ban Simon
József várpalotai lakos egy új kereszttel pótolta, de a korpusz már
nincs rajta. A gondozatlan kálvária stációinak öntöttvas domborműveit az
utóbbi években fémtolvajok több ízben ellopták. Vagyonvédelmi okokból szedték ki a
stációkból a domborműveket és helyezték el a Nepomuki Szent János Római
Katolikus Iskola udvarának támfalábam, a templom szomszédságában.