2013. július 18., csütörtök

Tihany kálvária

A kálvária története :


„1926-tól, közadakozásból épült a kálvária… Apátságtól északra eső  domb déli lejtőjén sorakoztak a kőből készült, feliratos és bronz domborműves stációk. A dombtetőn a három kereszt, bronz korpuszokkal, mögöttük hármas kőhalmon IV. Károly emléktáblája…..

A IV. Károly Tihanyi Országos Emlékbizottság kezdeményezésére és szervezésében készült el az 1927-ben felszentelt tihanyi kálvária, mely nevét az utolsó magyar királyról kapta. A keresztúttal a trianoni döntés nyomán megcsonkított Magyarország tragikus sorsát is szimbolizálni kívánták: építésekor az önálló vagy összevont vármegyék 1-1 stáció felállítását vállalták, amelyre címerüket is rávésték…..

A politikai tartalom miatt 1960-ban döntöttek a Kálvária elbontásáról. A stációk bronz domborművei a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomba, a keresztek korpuszai a sümegi temetőbe kerültek.
1992-ben helyezték el az újjáépítendő kálvária alapkövét, 1998-ban kezdődtek meg a munkálatok. A stáció domborművei visszakerültek Tihanyba, azonban az eredeti korpuszok  maradtak Sümegen, a helyreállítás pontos másolatokkal történt.”

A sümegi kálváriáról itt olvashatsz: http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/03/sumeg-kalvaria-h.html

http://egykor.hu/tihany/tihanyi-kalvaria/3644






"Fotoport" képei 2017-ből  köszönet érte !




A stációképek olyan szépek, hogy nem kicsinyítettem le, egyesével mutatom meg:























Képek a net-ről, sajnos nem jegyeztem fel, honnan...




Ezt a két gyönyörű légifotót "Civertan"-nak köszönöm:





Ötvös Sándor légi-fotója - köszönöm !







8 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen gyarapodnak a leírások és fotók. Közben kiderült, hogy Komárom-Esztergom megyében Vértestolnán is van kálvária. Legközelebb lefotózóm.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az infót, a kálváriakereső listáját kiegészítettem. Egyébként Tihany volt a 101. Az eddig összegyűjtött kálváriák száma 237 - bár lehet, ezek között van nem stációs is. Majd lassan talán kiderül.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szívesen! Örülök, hogy a fotókkal ismét bővíteni tudtad a gyűjteményt. Kevés időm volt ott a helyszínen, de a poszt segítségével most részletesen megismerhettem a kálvária történetét. A régi fotók nagyon tetszenek, igazi kuriózumok. Szívesen nézegetek ilyeneket.

    VálaszTörlés
  4. A régi fotóknak én is mindig örülök, csak sajnos nagyon ritkán lehet a neten ilyesmit felfedezni.

    VálaszTörlés
  5. A Hír Tv foglalkozott ezzel a témával a 2014.03.08. és 09-i (ism.) műsorban, címe volt a Tihanyi Legenda Projekt - 10 perc. (esetleg Googleba írni ) Olvastam, hogy a kálvária pontos neve IV.Károly kálvária. You Tube video : Helyreállították a IV.Károly kálváriát Tihanyban.
    [ Bocs'-ha ezt nem írtam be a sümegi kálváriához is. ]

    VálaszTörlés
  6. Most találtam rá erre az oldalra annak kapcsán, hogy a Nagymarosi és a Visegrádi Kálváriát szeretném a közel-jövőben személyesen felkeresni, kedvet kapva attől, hogy a Tihanyi IV. Károly Kálváriát kissé véletlenül felfedeztem. Nagy érdeklődéssel fogom tanulmányozni. Köszönöm a lehetőséget! > https://www.youtube.com/watch?v=PT6sCl1R-LI&t=114s

    VálaszTörlés
  7. https://www.youtube.com/watch?v=PT6sCl1R-LI&t=114s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy "ide -találtál" - nézelődj, ha van időd és kedved. Köszönöm a linket.

      Törlés