2013. november 3., vasárnap

Tereske kálvária

Újjáépítették a kálváriát ! itt a friss hír:

A falu önkormányzata még 2015-ben kezdte meg a hosszú évtizedekig elhanyagolt, gazos kálvária területének megtisztítását, folytatva azoknak az önkénteseknek a munkáját, akik már korábban megszabadították a keresztút stációit az azokat körülölelő bokrok tömegétől. Ám sokáig kellett várniuk a megfelelő pályázatra, ami által a felújítás java részét elvégezhetik, ezt végül a Börzsöny Térsége Egyesület közreműködésével sikerült 2021-ben beadni a Vidékfejlesztési Program „Településkép megőrzése” című támogatási formájára.

Ötmillió forintot nyertek el központi forrásból az 1905-ben elkészített épületegyüttes rendbehozatalára, ezt egymillió forint önerővel egészítettek ki, majd az emelkedő költségek miatt újabb egymilliót csatolt hozzá a község vezetése. A tényleges munkálatok tavaly indultak meg, és a szakemberek tevékenységét önkéntesek segítették, mint például a dombot övező kőfal helyreállításában. Maga a felújítás Gill Viktor László kőfaragó mester keze nyomát dicséri, míg a stáció képeit Lőrincz Lilla képzőművész készítette el, ezáltal a keresztút újra százhúsz évvel ezelőtti régi fényében csillog.

A 2024-es képeket Kovács Attilának köszönöm !

Meghagyom a régi képeket is. Az újak  után következnek !                   **************************************










2013-as infók: 
Madlo fotói  és ismertetője. 


Tereske kálváriájának történetét kutatva a Tereskei Hírmondó 2012. júliusi számában (http://www.tereske.hu/ter1201.pdf) bukkantam rá egy kápolnát ábrázoló fekete-fehér képre.   
Ismerőseimtől tudtam meg, hogy  ez lehetett a lebontott kálvária kápolna. Ezt egy valaha tehetős család építtette és annak kriptájába temetkeztek. Az 50-es vagy 60-as évek nem kedveztek az ilyen épületeknek és a család egy kései utóda lebontotta a műemlék értékű kápolnát, az építőanyagot pedig háza építésénél használta fel. Helyét már csak egy beton fedőlap jelzi a kálváriához kapcsolódó kis ligetben.
A kápolna kis harangja azonban megmenekült. Most ez a falu lélekharangja, új helyén a templomtoronyban.
A kálvária egy négyzet alakú ligetben foglal helyet, melynek három oldalán -balról kiindulva- sorakozik a tizennégy stáció.
A terület közepén egy kis dombon található a három kőkereszt.

 A kálváriát Flach Anna emeltette. (http://tereske.varosatyak.hu/) Sajnos se az időpontról se Flach Annáról nem találtam további adatokat.

A falu lakói több alkalommal is nekigyürkőztek, hogy  újraélesszék szép kálváriájukat.
Ezen tudósításokból valók az ismertető idézetei.

„A temetőkert szomszédságában romos állapotában is szép kálvária- és stáció együttes látható.”
“A keresztút közepén álló kálváriadombon sajnos azt tapasztaltuk hogy a latrok két keresztje le van döntve…”, a fém korpuszok hiányoznak.
“Szomorúan olvastuk az állva maradt kereszten, hogy ezt a keresztutat elődeink 1905-ben építették Isten dicsőségére…”

A tizennégy stáció meglepően jó állapotban maradt meg, csak a fémlapokra festett képeket nyelte el az idő. A stáció fülkéket egykor kétfele nyíló rácsos ajtó védhette, melynek fix zsanérjai ma is a helyükön vannak. A fülkék feletti római szám mutatja, hogy hányadik stáció előtt állunk. Apró érdekesség, hogy a negyedik stáció IIII –vel jelzett, ahogy az a régi római számos óralapokon is látható.



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése