Itt egy
film látható a szentelésről: http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=1154
Vitéz
Pesthy – Müller József Leó gyáros, kormányfőtanácsos, nyugalmazott
huszárkapitány, litván főkonzul felesége - egyes források szerint egyik fia
súlyos betegségéből való felgyógyulása - emlékére építtette és ajándékozta
Leányfalu közösségének a régi kálváriát, melyet 1934-ben Shvoy Lajos
székesfehérvári megyéspüspök szentelt fel.
A fényképeket Dénes Ildikónak köszönöm !
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Dr. Szinna Ferencné, Lia néni mesélt a régi kálváriáról, sőt írt is róla még 2006-ban. Ebből érdemes idézni.
“A mi leányfalusi kálváriánkat egy hitbuzgó család adományának köszönhetjük. Az adományozó vitéz Pesthy Müller József Leo gyáros, kormányfőtanácsos, nyugalmazott huszárkapitány, litván konzul. Müller Józsefnek két fia volt, József (Dódi) és István (Isti). Egyik fia súlyos betegségből való gyógyulásáért hálából állíttatta 1932-ben a Kálváriát. Saját területéből hosszú, több méter széles telket adományozott az egyháznak, ezen építtette fel saját költségén a 14 stáció fülkés oszlopait és a keresztutat lezáró három keresztet. A fülkékben elhelyezett, a szenvedés jeleneteit megörökítő képeket maga az adományozó festette, az oszlopok kőműves munkáit Losz-mann János készítette, a képek keretei Papp Gyula faszob-rász munkái.
1932-ben nagy ünnepélyességgel szentelte fel a Kálváriát Schvoy Lajos megyéspüspök úr.”
“Különösen figyelemreméltó volt a három kereszt között a középső, “Krisztus keresztje”, amely un. litván kereszt volt. Ezen a kereszten nem a mi hagyományainkból ismert corpus, Krisztus megfeszített teste függött, hanem a Megfeszítettnek egy kisebb szobra, különleges formájú keretben elhelyezve, amelyet széles sugarak szegélyeztek. Ezen a sugaras kereszten még egy, kisebb, szintén sugaras kereszt állt. A két oldalon álló kereszt teljesen díszítés nélküli volt. Puszta Sándor plébános vezetésével minden nagypénteken a hívek együtt vonultak a Kálváriához, együtt végezve el a keresztúti ájtatosságot. Ünneptől függetlenül is gyakran látogatták a hívek a gondozott, szép keresztutat.
A történet végét ma már nehéz rekonstruálni. A litván kereszt soha nem került elő, az új keresztek egy villa kerítéséhez vannak erősítve, a stációk viharvertek, az elsőből hiányzik a kép, az út gondozatlan. Jó lenne folytatni az elfeledett hagyományt, a nagypénteki keresztútjárást!” – írta Lia néni az akkori cikk végére.
Mára elmondhatjuk, hogy többszörösen is teljesült Lia néni kívánsága. Nemcsak nagypénteken, de a nagyböjt minden péntekén járjuk a keresztutat, egyre többen. Elkészült a templomhoz vezető út mentén az új kálvária, amely lehetőséget ad arra, hogy jó időben ott végezzük a keresztútjárást. És eljött az idő is, hogy korábbi szándék a régi kálvária felújítására párosult sokak adakozásával, legfőképpen Pesthy Müller József családjának újabb áldozatával, és megindult a felújítási munka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése