2015. április 19., vasárnap

Kisoroszi kálvária

A képeket Pető Máriának köszönöm !

Kisorosziban Gróf Stahremberg, a vidék földesura, volt az első mecénása a falunak, aki 1719-ben alapította a mai katolikus templomot, ami több évtizednyi építés és berendezés után Szűz Máriának, a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére lett felszentelve. Feltehetőleg hozzájárult a kálvária létrehozásához is. Hogy mikor épült fel az első  stációsor itt a dombon, azt nem tudjuk, de egyes régészek szerint éppen a római őrtorony alapfalaira emelték a kápolnát. A szigetcsúcsot és a községet ábrázoló, 1772-ben készült térképen már erre a dombra oda van rajzolva egy kicsi templom, és mellé az van írva: Calvaria.

1848 után a gróf Keglevich család lett a vidék földesura és a fenntartója, támogatója. A következő évszám: 1888, ami a kálvária
feszületén látható.

A jelenlegi kálvária átadására 2018 húsvétján került sor.
Szily   Boldizsár  tervezte  meg  a  stációkat,  látta el  a kivitelezés művezetői teendőit, készítette el és égette ki az ideiglenes gipsz domborműveket, Kulcsár  Írisz   szobrászművész  az  ihletett  domborművek  művészi megfogalmazását és megmintázását ajánlotta  fel.
Téglából rakott 40x40-es alapon 180 cm magas, cseréppel fedett oszlopokban elhelyezett kerámia/gipszöntvény stációk. Ezekből 6-6 darab kíséri a felvezető utat a kis dombon lévő kápolnáig. Az utolsó két stáció a kápolna elején látható.




















"Bolyak" fotói - köszönöm !








Pető Mária infója:
A középső, nagy kereszt melletti két kis kereszten /a latrok keresztjén/ látható a XIII. és XIV. szám. Ez a két kereszt a régi stáció maradványa.



Kép a régi keresztúrtól. http://mapio.net/pic/p-46636507/

2 megjegyzés:

  1. Kár hogy nem készült el, reméljük egyszer meglesz. Pedig szépek lennének.....

    VálaszTörlés
  2. Engem az lepett meg, hogy az "üresek" valójában nem üresek (egy kivétellel). Vajon miért került mindegyikbe ugyanaz a kép ?

    VálaszTörlés