2018. november 17., szombat

Vácrátót kálvária


Az ismertetőt és a képeket Pethő Máriának köszönöm !


Vácrátót már a rómaiak előtt is lakott település volt, de a falu határában a honfoglalás korának, majd a korai Árpád-kornak is megtalálhatóak az emlékei. A falu már az 1200-es években is jelentős településnek számított, temploma is volt. E középkori templom helye nem ismert.
A török hódoltság idején is folyamatosan lakott hely volt. Nem élte túl azonban a török alóli felszabadító harcok pusztításait, 1690-ben a lakatlan helyek között írták össze. Később ide zömmel magyarok telepedtek le, de  a házasságkötések révén bekövetkezett keveredés során Rátót is "eltótosodott".

A vácrátóti temető főútvonalán elhelyezkedő szabadtéri keresztút építése először Csík József plébános tervei között jelent meg az 1930-as évek elején. Sajnos, ő meghalt, így utódja valósította meg  az atya elképzeléseit.  A stációk jó részét a hívek sírral együtt vették meg, más stációk önállóak.
Az 1930-as években épült stációkat azóta többször felújítottak, utoljára 2008-ban.
Jelenleg üveg alatt  Guiseppe Vicentini olasz művész  Ecclésiában megvásárolt festménymásolatai találhatók.

A kápolna falán emléktáblát olvashatunk az I.  és a II. világháború elesett hőseitől.  Mellette harangláb áll. A kereszt a kápolna mellett szintén régi, kopottas állapotában is szép.



  

 









 

 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése