2019. december 16., hétfő

Fadd kálvária


A kedvező földrajzi környezet miatt Fadd térsége valószínűleg már az ősidők óta lakott terület volt.
Az ókorban erre húzódott az Aquincum–Mursa hadiút, amelynek egy útjelző kövét a község közelében találták meg.
A török kiűzését követően új szakasz kezdődött a település történetében.  A lakosság lassan regenerálódott. A gyors növekedés a letelepítéseknek köszönhető. A század elején tolnai reformátusok, majd 1727-töl felvidéki tótok érkeztek. Később a tótok elmagyarosodtak, de katolikus vallásukat megtartották. A katolikus templomuk 1863-ban épült.

Benis  Brigitta foglalkozott a településen a kálvária történetével, bár túl sokat nem sikerült neki sem kideríteni:
…az  1800-as évek végén, vagy az 1900-as  évek elején  állíthatták  a  stációkat  a  helyi  hívek, ami azt jelenti, bőven a 100. évében  van  a  keresztúti  stációink  kora. 
Az  eltelt  évtizedek  alatt  többször volt tatarozás, átfestés, de valószínű  az  aljzat  szigetelésének  hiánya  miatt  folyamatos  marad  az  állagromlás.
A keresztutak állomásainak feliratai majdnem teljesen eltűntek. Ez talán a túl gondos letakarítás következménye is lehetett, mert nem valószínű,  hogy  valakik  szándékosan  mosták volna le a feliratozást. Maguk a stációk  nem,  de  környezetük  rendben van. Igaz 1-2 helyen most is találni a stációoszlop tövéhez odadobott, elszáradt,  vázából  kivett  csokrokat,  de  szerencsére ez nem jellemző…
Jó lenne, ha a falu lakosai összefognának a kálvária stációinak felújítása érdeklében...



A fotókat Biki Endre Gábornak köszönöm:


























3 megjegyzés:

  1. Faddon egy-kétszer jártunk már, de a kálváriát sajnos nem láttuk még.
    Szép lehetett új korában, kár hogy mára elhanyagolt állapotban van...

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsian várom a történetét (a múlt és jövőbelit is) - hátha van rá remény, hogy felújítják !

    VálaszTörlés
  3. Faddról nekem természetesen a festett bútorok jutottak eszembe.:) Híresek : https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-1686.html

    VálaszTörlés