2013. szeptember 21., szombat

Mágocs kálvária



Megtörtént, amire nem számítottam, az új kálváriát végigfényképeztem és valami miatt a régi léte elkerülte a figyelmemet, pedig a neten volt rá utalás. Amennyiben újra eljutok Mágocs felé, pótolni fogom, addig is kölcsönveszek innen    http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-9552  néhány képet.
Az információkat Strasszer Jakabtól, ill. Ságodi Józseftől és nejétől kaptam, köszönet érte.
Tehát a régi, elhanyagolt kálvária, a még meglévő kereszten látható felirat szerint valószínűleg 1846-ban létesült.
Az idő múltával azonban hagyták teljesen tönkremenni, s amikor az 1980-as évek elején szóba került, hogy valamit csinálni kellene vele – már nem volt értelme. Eleinte vita volt arról is, hol épüljön az új, a régi helyén, a templom mellett, vagy a temetőben. Végül hosszas bizonytalankodás után a temetői helyszín mellett döntöttek. A stáció faragott képei már évekkel előbb elkészültek, eleinte Ságodiék őrizték, majd átkerültek a plébániára.  Végül Strasszer Jakab volt az, aki kézbe-vette a szervezést, és a falu lakosai közül néhányan mellé állva, társadalmi munkában megépítették az új kálváriát a temetőben, melynek stáció oszlopaira végre felkerülhettek a 10 éve raktárban álló domborművek is. A 15 stációs kálvária 1998-ben került átadásra.
A térképen mindkét temető helyszínét feltüntettem.

A régi kálvária képei: 








 Az új kálvária a temetőben:
 












 
 




Mágocs kálváriák nagyobb térképen való megjelenítése

2 megjegyzés:

  1. Az én szívemnek az első fotó a kedves. Nem tudom miért, de engem ezek fognak meg. Nem baj, ha csorba, ha nem tökéletes. Mit jajgattam a magyarpolányi felújítása után.Aztán beláttam, hogy fel kellett újítsák, de mégis.

    VálaszTörlés
  2. Mintha magam hallanám....Nem tehetek róla, de ezek a modernek valahogy nekem idegenek, élettelenek. Az öreg-csorba-kopott-töredezett mesél, ezek meg büszkén hallgatnak. Igaz amannak van "történelme" ezeknek meg semmi - vagy túl kevés ahhoz, hogy "meg tudjanak szólalni".

    VálaszTörlés