2017. május 30., kedd

Páka kálvária




A pákai kálvária különös történetének megismerését Bécs József úrnak köszönöm.
Amikor elhatározták, hogy kálváriát építenek, egy magasabb dombon (kis hegyen) kellett felzarándokolni a kereszthez. Plébános uruk több alkalommal is megpihent – s miközben a kálvária építéséről esett szó, elhatározták, hogy a stációkat e megpihenések helyén állítják fel.

Ennek a történetnek elmesélésére, csak azért volt szükség, hogy magyarázatot kapjon, miért nincsenek a stációoszlopok egyenlő távolságra egymástól.  A kálvária-állítási tervet tett követte, közösen több hívő szakember és lakos segítségével elkészültek a faoszlopok,  majd Bécs József javaslatára a templomban  lévő keresztúti állomások fotói kerültek fel rájuk. 2012 július 29-én avatták fel a kálváriát.

Ezt azonban az időjárás igencsak hamar tönkretette, más megoldást kellett keresni. Sikerült végül egy veszprémi  cég segítségével olyan speciális műanyaglapokat készíttetni, melyeken időt-állóan láthatók a stációképek. Ezek láthatók a mai napig az oszlopokon.
A kálvária végén a kereszt mellett álló  kis harang minden nagypénteken figyelmezteti a rendszeresen kálváriát-járókat Krisztus kínszenvedésére és halálára.

(Fotoport megjegyzése: Az első stáció még 170 méteres tengerszint feletti magasságon található, az utolsó, pedig 290 méteren, ahol egy kőfeszület és egy egyszerű harangláb is van még. A keresztút szokatlanul hosszú útvonalon helyezkedik el, 1,6 km hosszan, így a stációk közötti távolság is lényegesen nagyobb az általában alkalmazottnál (van ahol 200 méter is van). A 11. stációoszlop a Becze-kilátó (255 m) mellett van.)
A kis Zala megyei falu régmúltjáról, történetéről itt olvashatunk: http://www.paka.hu/index.php/ct-menu-item-5/ct-menu-item-9

A fotókat „Fotoport” készítette, köszönet érte.
http://fotoport.hu/hng/zala/paka-keresztut.htm   több kép itt látható.















(Megjegyzés a térképhez: csak az induló stáció-oszlopot jelöltem.)




4 megjegyzés:

  1. Sok érdekességet írtál a kálváriáról, köszönjük szépen!

    VálaszTörlés
  2. Jó segítőre találtam, őt illeti a köszönet ! :-)

    VálaszTörlés
  3. Ide el kell mennem, megnézni. Miket nem tud az ember!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kis kirándulás is lesz egyben.Majd adj hírt róla !

      Törlés