2012. október 25., csütörtök

Máriakéménd kálvária

A kegytemplom a XV. században épült, gótikus stílusban; a XVIII. sz.-ban átalakították barokk stílusban.
A búcsújáróhely kialakulása egy csodás jelenéshez kötődik. 1740 áprilisában a Szent Miklós-templom romjai között néhány helybeli kislány füvet gyűjtött, amikor egy mélyedésben a kis Jézust karján tartó Szűzanya fényben tündöklő szobrát pillantották meg. A szobrot nem tudták kiemelni a földből, eltűnt.
A jelenés hírére hamarosan közelről és távolról jöttek zarándokok. Ezért a falu bírója a búcsúsok követelésére a romos Szent Miklós-templom szentélyét szalmával befedette, hogy ott misézni lehessen. Kéménd ekkor még az esztergomi érsekséghez tartozott, ezért 1754-ben az ügyet kivizsgáló püspöki visitator, gróf Esterházy Károly is Esztergomból jött.
Erre az időre (1753) fejeződött be a nagyobb templom építése. Az egy évtizeddel korábbi Mária-kápolna - a középkori romokon - az új templom szentélye lett.

A máriakéméndi kegytemplom és kálváriája már említődött a blogomban, két ízben is. Akit esetleg további részletek (fotók) érdekelnének, itt utánanézhet:

A kálvária építésére vonatkozóan csak ennyit találtam:  
"A templom körüli kálváriát a stációkkal 1844-ben létesítették. Scitovszky pécsi püspök 112 Ft-ot adományozott adományozott a stációképek beszerzéséhez. A kőművesmunkát a véméndi Mantz György és Hauk Mihály, a festést a kéméndi Hoffmann András, a lakatosmunkát Herr Ferenc végezte." http://www.baranyatermeszetbarat.hu/index.php/lexikon/61-baranyai-dombsag

A korukhoz képest azért egész szépen megőrződtek a kis domborművek, bár rájuk férne némi karbantartás, le kéne fejteni az erőszakosan rákapaszkodó vadszőlőt, vagy ki kellene cserélni a törött üvegeket. De talán előbb-utóbb erre sor kerül.

(Megjegyzésem 2014.májusában: Semmi nem történt, sőt sajnálatos módon a templom falai megrepedtek, minden rosszabb állapotban van, mint 2012-ben volt a vadszőlőt végül is én szedtem le.... A helyzetről a beszámoló itt olvasható: http://www.aranyosfodorka.blogspot.hu/2014/05/mariakemend-nocheinmal.html
Megtudtam továbbá, hogy utoljára a nyolcvanas években voltak a stációk felújítva, ezeket a munkálatokat id. Fábián József végezte.)   
Mivel az elmúlt évben én háromszor is jártam erre – s bár az első rácsodálkozásomat a másik kettő már nem tudta felülmúlni – de mindenkinek ajánlom, aki egy csendes őszi szombat-, vagy vasárnap délutánon nem sajnál 25-30 km-t autózni: tegye meg a Pécs-Pécsvárad-Erzsébet-Szellő-Máriakéménd-Szederkény-Pécs körutat, végig a Karasica völgyében. Higgyétek el nekem, megéri !

Jó hír 2017.nyarán Biki Endre Gábortól: (A romos állapotú angyalszobrok a restaurátor műhelyében vannak, remélhetőleg még idén felállításra kerülnek.)

A Mecsek Egyesület 2017-ben gyűjtés indított, így 390.000 Ft-ból sikerült a kálvária együttest ismét felújítani. A munkálatokat Petrovics Ottó liptódi festőmester végezte. A helyi plébános 50.000 Ft-tal járult hozzá a munkálatokhoz. A felújítás során a stációoszlopok vakolata ki lett javítva, az oszlopok citromsárga színezetet kaptak. A tetők fedése is megújult és bordóra lett festve. A gipsz stációképek is javításra kerültek. Valamennyi oszlop tetejéről hiányzott a vaskereszt, ezért mind a 14-en pótolni kellett. Az oszlopok alja téglából lett kirakva, aljzatnak textília lett lefektetve, és arra került egy kavicságy. A stációk végében álló kereszt és a két szobor is le lett csiszolva és színes festésük is elkészült.


Egy meglehetősen régi...

Civertan légifotó, megjelent: http://nagyvofely.hu/mariakemend/templomok


...és  két új légifotó, amelyeket Biki Endrének köszönhetek:




Biki Endrének köszönöm az alábbi képeket is:








ILYEN VOLT A KÁLVÁRIA:



ILYEN LETT 2017-ben :

Az új kálváriáról készült fotókat is Biki Endrének köszönöm !













                             
2012-ben a kegytemplom mellett állt ez a szobor, ma (2017) már nem itt van !

http://www.katolikus.hu/szentek/szent391.html

Margaréta-sarok: Máriakéménd felett a Nagy-pincesor déli végén a Monyoród felé eső rész neve. Több földes út találkozása van itt. Ezen a helyen áll hatalmas pusztulóban lévő borostyánnal körbenőtt ecetfák tövében az Antiochiai Szent Margit szobor vagy ahogy a helyiek is nevezik a Margaréta szobor. A szobrot 1904-ben állították fel ezen a helyen, majd egy traktoros feldöntötte, ezért az 1950-es években elszállították innen és a kegytemplom mellett állították fel. A szobrot restaurálás után 2014-ben az állítás 110. évfordulójára a Mecsek Egyesület állította vissza az eredeti helyére a Máriakéméndi Önkormányzat anyagi támogatásával. A Margaréta szobor magas talapzaton álló női alak, amint lábával sárkánykígyóra tapos. A legenda szerint itt egy kislányt, amíg annak édesanyja a közeli szőlőben tevékenykedett, kígyó mart meg vagy fojtotta meg, aki ebbe belehalt. Emlékére állították a szobrot. A múltban ádáz vita folyt, kié, és kinek a területén áll a szobor, de valahányszor más helyre akarták vinni, hatalmas vihar tört ki a környéken. Így vált „időjós” szoborrá. Közelében álltak a régi viharágyúk, melyekkel a közeledő viharfelhőkbe lőttek. http://baranyaidombsag.ucoz.hu/index/mariakemend/0-7


Egyébként az 1904-ben állított és 2014-ben felújított szobor valószínűleg nem az eredeti. Egy 1887-es térképen már szerepelt a szobor, tehát a történet a kislánnyal korábbi lehet, és valószínűleg 1904 előtt egy másik szobor (Margaréta?) állhatott itt. De az sem kizárt, hogy a szobor talapzatára írt 1904-es dátum a felújítás évszáma, ezt már valószínű sosem tudjuk meg.

Az áthelyezett és felújított szobor
Kép innen: http://baranyaidombsag.ucoz.hu/index/mariakemend/0-7
Biki Endre  küldött egy régi képet is 1929-ből, köszönet érte:



Fotoport videója a youTube-ról:



Dénes Ildikótól pedig a következő olvasnivaló ajánlatot kaptam, melyben - többek között a máriakéméndi kegyhely is szerepel:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése