2013. július 7., vasárnap

Somogyvár kálvária



A kálvária népi fafaragásai tiroli hatást mutatnak, a huszadik század elején közadakozással a helyi tehetősebb családok emeltek emléket Jézus szenvedéseinek.

A stációk sorrendje – számomra – kissé zavaros, mintha „összevissza” állnának, bár lehet, hogy csak én nem jöttem rá a sorrendre. A stációk után, nincsenek  keresztek. Ill. a templom mellett van egy, de nekem olyan érzésem volt,  hogy az nem kifejezetten a kálváriához, a stációkhoz tartozik. Van viszont „menet közben” egy épített fülke, a többitől eltérő, benne a keresztre feszített Krisztus, előtte Szűz Mária térdeplő szobrával. A dombormű alatt táblán felirat:  ”A kálvária épült Bodonyi Lukács hagyományából + gróf Széchenyi Imre, özv. gróf Széchenyi Imréné, Ótscska Béla  és a somogyvári hívek adományából”
A stációkat többnyire más-más személy/család  állíttatta, rajta is van a nevük. Van azonban három, ahonnan hiányoznak a képek, gyaníthatóan elhalt/kihalt az adományozó családja. Sajnos a fénykép, melyet az ilyen stációkról próbáltam készíteni nem nagyon sikerült, az üvegfelületen a fák visszatükröződnek, valójában nem nagyon látszik, hogy belül üres a fülke…  











A "rendhagyó" 15."stáció"




Kereszt a templomnál









6 megjegyzés:

  1. Általánosnak mondható elvárás volt az egyház részéről,
    hogy a keresztutat járó hívő minél többet gyalogoljon. Ezáltal testi fáradságával
    is érezze Krisztus keresztvivő útjának gyötrelmeit. Akadtak olyan kálváriák,
    ahol a stációk sorrendje folyamatos, egymás után következő, miként a templomok
    oldalfalain. Gyakoribb volt a cikcakkos útvonalvezetés. Ilyenkor a sorrendben
    egymást követő stációk az ellenkező oldal sorában álltak. A keresztútjáróknak
    állandóan egyik oldalról a másikra kellett átjárni, minek következtében
    útjuk hossza jelentősen megnövekedett.
    Előfordult olyan különös rend is, mint Andocson, ahol először folyamatosan haladva
    fel kellett menni a híveknek a dombra, mert ott volt az első stáció: Jézust
    Pilátus halálra ítéli. Onnan indultak lefelé a hetedik állomásig: Jézus másodszor
    esik el, majd a másik oldal stációit a nyolcadiktól: Jézus szól a síró asszonyokhoz,
    végigjárva újra felkapaszkodtak a dombra az utolsó állomásig: Jézust
    sírba helyezik. Végezetül folyamatosan haladva legyalogoltak a völgybe. A somogyvári Kálváriának is ez utóbbi a menetrendje :)
    A Kálváriák általában 14 stációsak de előfordulnak ettől eltérőek is. Ha tudjuk a sorrendet akkor a képek alapján tudjuk értelmezni az elrendezést, menetirányt.
    1. Jézust Pilátus halálra ítéli. – 2. Jézus vállára veszi a keresztet. – 3. Jézus először esik el. – 4. Jézus találkozik anyjával. – 5. Cirenei Simonnal vitetik a keresztet. – 6. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak. – 7. Jézus másodszor esik el. – 8. Jézus szól a síró asszonyokhoz. – 9. Jézus harmadszor esik el. – 10. Jézust megfosztják ruháitól. – 11. Jézust keresztre feszítik. – 12. Jézus meghal a kereszten. – 13. Jézust leveszik a keresztről. – 14. Jézust sírba teszik

    Üdvözlettel: Nadrai Beáta

    VálaszTörlés
  2. Kedves Beáta köszönöm ismertetődet - nekem akkor a helyszínen, valahogy nagyon furcsának, össze-visszának tűnt a stációk elhelyezése. Többféle variációval találkoztam már, de ez a "hagyományos alulról felfelé cikk-cakkos"-tól nagyon eltért. Bevallom nekem ez nem fordult meg a fejemben, hogy a kálváriajárás meghosszabbítása volt a cél a különféle "menetrendekkel."

    VálaszTörlés
  3. A három hiányzót egyszerűen ellopták 10-15 éve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szomorúan olvasom ezt, és nem is egészen értem, hogy ki, milyen célra használhatja ezeket a domborműveket ? Hacsak - eladásra nem kínálta fel ...De hát kinek kellene a 14-ből 3 stációkép ? Vagy valahol talán pont ez a 3 hiányzott ? Szóval nem értem a dolgot - de ettől még sajnálatos, hogy így történt....

      Törlés
  4. Ó sok mindent nem lehet érteni. Ma ott jártam, de látom már fotóztál. Nekem még így sem sikerültek, kifogyott az elem. Az üresek még üresek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az üveges stációképekkel igen sok bosszúságom volt - na de ennek is vége... Már nem nagyon találok gyűjteményemből hiányzót.
      Mit mondjak: ez azért örömömre szolgál.

      Törlés