2018. október 30., kedd

Karancslapujtő kálvária


A kálvária valójában három település közelében van: Karancsalja, Karancslapujtő, Karancskeszi – ezért talán Karancs-Kápolnahegyi kálváriának kellene nevezni -   kaptam a javaslatot, miután közzétettem az anyagot. A címén azonban már nem tudok változtatni – így hát marad a fenti…. 
 
Az ismertetőt Pethő Máriának,a fényképeket a karancsaljai Kovács Péternek  köszönöm!

A Karancs-hegyi kápolna a Karancs hegység 685 m magas Kápolna-hegyén található. Az építés pontos időpontjáról nincs adat, az építtető, illetve alapító személyéről is megoszlanak a vélemények.

A nép körében, a hagyományban az terjedt el, hogy a tatárok elől menekülő IV. Béla itt pihent meg, ennek emlékére leánya, Margit a hegyen kápolnát építtetett, de ez valószínűleg csak egy legenda.

1926-ban Boroznaki Pál, a kegyhely gondnoka megkezdte a kápolna romjainak a helyén az újjáépítést közadakozásból. Ferencz István, Karancskeszi plébánosa 1926. június 13-án szentelte fel az épületet a búcsús hívek jelenlétében. A harangot 1929-ben hozták fel. Boroznaki Pál naplót vezetett, feljegyzése szerint 1927. augusztus 14-én rendezték meg a régi hagyományra alapozva "Mária halála, temetése és mennybevitele" ájtatosságot, virrasztást az ő vezetésével.
A kápolna építése 1934-ben fejeződött be. Főoltár oszlopos tetővel. A remetelakás 1936-ban készült el.

1950-ben betiltották a kegyhely működését, berendezéseit széthordták, oltárát a karancslapujtői római katolikus templomban helyezték el. 1990-ben Szőlős Géza karancsaljai lakos és Morgenstern Ferenc Karancslapujtő polgármestere kezdeményezése nyomán megkezdték a romos kápolna teljes újjáépítését. Az új kápolnát 1991. július 13-án szentelte fel Seregély István egri érsek több száz hívő jelenlétében. Ezt követően elkészült az új harangláb és a remetelak is.

2018 júliusában  a kálvária  fekete márványlapba vésett képeit a kápolna falán kívülről helyezték el, melyeket  Hakkel Gyula készített és Angyal János adományozott.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése