2019. július 19., péntek

Tiszanána kálvária


A képeket és az ismertetőt ezúttal is Pethő Máriának köszönöm.
Tiszanána község – amelyet első ízben IV. Béla király 1261-ben kelt oklevele említ - a 18. századig közvetlenül a Tisza partján feküdt, állandó árvízveszély által fenyegetve. A hagyomány szerint Szent László király adományozta Nánát az egri püspökségnek, amelynek 1804-ig maradt birtokában, majd a szatmári püspökség tulajdonába került.                     
Az első, fából, deszkából, nádból készült temploma  1745 előtt épülhetett, csupán a szentély volt téglából.  1763-ban kezdték építeni az új templomot, 1767-ben értesít a canonica visitatio, hogy a tiszanánai katolikus templomot Erdődy püspök építtette. Ezt 1776-ban bővítették.
A mai templomot 1788-ban építtette Galántai Esterházy Károly földesúr.  1789-ben felhúzzák a toronyba a harangot, felteszik a szentélyre a keresztet, 1790 után készül el az oltár és egyéb szobrok. https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszan%C3%A1na
A templom bejáratánál két szobor található:  szent Péter és Pál 1922-ből. A stációk melletti kereszt 1933-ból való.  A keresztút a templomkertben található, körbeveszi az elég elhagyatott állapotban lévő épületet.
A szabadtéri stációkról nem sokat tudnak. 2015-ben építették a fülkéket téglából. A képeket egy erdélyi fafaragó mester, ifj. P. B. (?) készítette.  A falu lakossága támogatta az építkezést, de részt vettek benne a gazdakörök, az egyházi szervezetek is. Egy-egy állomás létrejöttére  több helyi lakos  adta össze a pénzt.  A faragott képek alumínium keretben vannak, üvegvédelem alatt.  
 

http://miserend.hu/templom/3005


 
 















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése