2013. október 25., péntek

Kárász kálvária


Kárászon a Köblénybe vezető út elején látható a kálvária, mely ott-jártamkor még befejezés előtt állt. A temetőbe vezető ösvény É-i oldalán egymás mellett sorakozik a 14 stáció. A terméskő alapba egy-egy homokkőből készült nagyon régi  sírkövet építettek be, majd ezekre kerülnek a stációképek. A kálváriához keresztek nem tartoznak.  
A kálvária a 2013. novemberi (Szt.) Erzsébet napkor kerül átadásra. A Kárászi Faluszépítő Egyesület vezetőjétől Mezei Attilától azonban megkaptam azokat a képeket, melyek elkészülés után a stációkra fel fognak kerülni. Ezúton is köszönet érte. Megígérem, ha legközelebb arra járok, a már teljesen kész kálváriáról is készítek képeket.














Ezek a képek fognak az oszlopokra kerülni: 















2015 nyarán jártam ismét Kárászon, gondoltam, lefényképezem a stációkat még egyszer, most már a felkerült képekkel. Igen nagy meglepetés ért, ugyanis - bár valóban felkerültek a képek a hajdani sírkövekre - de méretük igen kicsi (kb. A/4-es) és nem is az oszlopra helyezték, hanem eléje. Nem tudom ( a kép készítésének technikáját nem ismerem), hogy ez, így, meddig fog tartani ?
Tehát így néz ki most egy stációoszlop:  (Nem tartottam érdemesnek mindet lefotózni, hiszen a képek már fent vannak.)





Kárász kálvária nagyobb térképen való megjelenítése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése