2018. március 23., péntek

Paks kálvária


Az ismertetőt és a képeket Pethő Máriának köszönöm !


A kálvária stációk  /bronzdomborművek/   létrejöttének pontos ideje nem ismert. Valószínűleg  1815 és  1820   között készülhettek.  A temető bekerítését 1901-ben végezték el.  A stációk  felállítására  valószínűleg  a kápolna, az előtte lévő keresztek építése, valamint  a téglakerítés létrehozása közti időszakban került sor.

A  kálvária kápolna – elnevezése szent Kereszt felmagasztalása - leégett, de nagy szakértelemmel felújították. A temetőkápolnát helybeli híres építőmester Hafner Fülöp építette.  A munkálatokat 1809-ben kezdték. A kálvária felszentelésére 1822-ben került sor.  A kápolna kör alaprajzú centrális tér formát mutat. Íves záródású vakolatkeretén az 1815-ös évszám olvasható.

A temetőben 14 stáció áll.
A  IV. stáció Virág Ferenc  megyéspüspök adományából újult meg. Virág Ferenc pécsi  püspököt templomépítő vezetőnek tartják. 1892-ben szentelték pappá, Pakson 1912-től volt plébános, püspöki kinevezésére  1926-ban került sor. Ebben az időben újították fel először a stációkat. A második, nagyarányú felújítás 2005-ben történt a hívek adományából. Az első felújítók neveit a stációk domborművein alul olvashatjuk, a másodikét a  képek alatti kis  aranyozott tábla  mutatja.

Az 1815-ös évszám a kápolnán eredetileg a bejárat feletti kiugró falsáv bemélyedésében ált, ám a felújításnál a kiugró falsávot megszüntetve az évszámot emelték ki a falsávból.  1970-be  egy villámcsapás következtében súlyosan megsérült és bár felújították,  de ezzel a felújítással a kápolna több eredeti részletét örökre elveszítette, ugyanis nem az eredeti formának megfelelően állították helyre. Bejárata előtt 19. század elejéről származó Kálvária-csoport áll. A  három kereszt, közöttük  Mária Magdolna és Szent János, Krisztus keresztje alatt Szűz Mária szobra áll. Sajnos, a Golgota alig látszik a sok fenyő alatt. 
A kápolnában lévő festmény Jézus levételét ábrázolja a keresztről, amit egy híres pesti oltárképfestő mester készített. A tűz után ezt is sajnálatos módon (hozzá nem értő kezek) durván átfestették. Az oltár alatt állandójelleggel - a keresztút legvégső stációjaként - a fekvő Jézus látható. 

A kálvária szó sok szenvedéssel járó hányattatást is jelent, melyből a temetőnek az utóbbi években bőven kijutott. Az 1990-es évek elején fedezték fel, hogy a Kálvária temető alatt durván negyven km hosszú pincerendszer árulkodik elődeink keze munkájáról. Az újságok akkoriban sokat cikkeztek "A Kálvária kálváriájáról" és a "pincékbe tartó temetőről." A földomlás következtében több sírhely, nemcsak, hogy veszélybe került, de a leomló löszfal sokak földi maradványait sodorta magával mindenestül. Sokan kértek engedélyt szeretteik exhumálására és újra temetésére. A plébánia kártérítést fizetni nem tudott, de a károsultaknak ingyen biztosítottak sírhelyet.  http://www.paks.info.hu/kapolnak/kalvaria.htm



























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése