2021. augusztus 1., vasárnap

Felsőrajk kálvária

 A kálvária fotóit "Fotoport"-nak köszönöm !

2020-ban a település Szent Anna római katolikus templom rekonstrukciójához tízmillió forint támogatást nyert. Mintegy tízmillió forintnyi értéket képvisel a vállalkozások által felajánlott adomány, valamint az a munka, amit az önkormányzat dolgozói és a helyi lakosok végeztek el augusztus közepétől november közepéig.
Kép: https://www.zalamedia.hu/


Az egyik gazda, Csóti Anikó fogalmazta meg először a keresztút gondolatát és ő is volt a kezdeményezés fő szervezője. A keresztút a temető és a templom közelében, egy pincesoron készült el.
A helyi gazdák az egyes stációkhoz szükséges helyet biztosították a területeikből, számos pénzadomány érkezett.
A szervezők megvásárolták a szükséges mészkőtömböket, az egyes állomások történéseit Simon András grafikus rajzolta meg, s ifjabb Czémán László gravírozta a tömbök felületébe. A mart alakokat, motívumokat pedig Varga József tette hangsúlyosabbá festéssel.


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése