2021. augusztus 4., szerda

Kömpöc kálvária

Az eredetileg közigazgatásilag Kiskunmajsához tartozó terület 1950-ben lett önálló község, akkor 1335-en lakták. A dátum bekerült a község címerébe is. A település lakossága többségben állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozik a mai napig is. Sajnos az ipar megtelepedésére nem volt lehetőség.

A település hívő lakosai régen szerettek volna kálváriát a településen. Több évi tervezgetés után helybeli vállalkozók, magánszemélyek mellett a környező településeken élőktől is érkeztek felajánlások a kömpöci kálvária létrehozásához, és az összegyűlt mintegy 4,5 millió forintnak köszönhetően 2021-ben  elkészült a keresztút.

Rengetegen segítették kisebb-nagyobb felajánlásokkal a kálvária építését, így a község kasszájából nem kellett kiegészíteni bár a kivitelezés közben többször is módosítottak az eredeti elképzeléseken.
A mészkőoszlopokat Lajkó Antal bordányi sírköves készítette,
felajánlásának köszönhetően a stáció oszlopokba villanyvezeték került.
Balogh Eszter soproni üvegfestő készítette törhetetlen üvegből a stációképeket, melyek esti megvilágítást is kaptak.
A világítás szerelését Kéri Ferenc kisteleki vállalkozó végezte.
A tereprendezést közmunkások végezték, Bodócsi János falugondnok pedig az alapokat készítette el a megvilágításhoz. A legnagyobb adományozók nevei szerepelnek a mészkőoszlopokon, de minden támogató nevét megörökítették egy emléktáblán, habár akadtak, akik kérték az anonimitást.

A keresztút felszentelését 2021 augusztus 14-én az érseki szentmise és bérmálás után tartották a Nagyboldogasszony-templomnál.

A fotókat Krániczné Gulyás Brigittának, illetve Csáki Nándornénak köszönöm.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése