2013. augusztus 28., szerda

Komló-Mecsekjánosi kálvária


Meghagyva a 2013-as ismertetőmet és a régi képeket - ma nagy örömömre - új fejezetet írhatok, ugyanis egy teljesen új kálvária épült Mecsekjánosiban !



"Az 1873-ban épült kültéri kálvária az akkor még önálló településként jegyzett Mecsekjánosi domboldalán helyezkedik el. Sajnálatos módon állagmegóvás nem történt a viharosabb időszakokban, így az enyészeté lett.

A múlt században Mecsekjánosit Komlóhoz csatolták a területén található építményekkel együtt. Az 50-es évektől nem fordítottak nagy gondot a karbantartási munkálatokra, így mára már menthetetlenné váltak a keresztény vallás szimbólumai a templom mögött.

Komló Város Önkormányzata a német- és horvát nemzetiségi önkormányzatokkal közösen – az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság támogatásával – újjáépíti a településrész ikonikus kegyhelyét."

A kálvária elkészült, átadására 2019.június 19-én került sor.


 
 

















A 2013-as ismertető:  
A valaha önálló, ma Komlóhoz csatolt településen nagyon régóta van kálvária. A templomot 1801-ben építették, a málló vakolatú Krisztus kereszten talán az 1872 olvasható ki…Természetesen ezt is a sváb betelepülők építették – ám aztán a változó idők viharai nyomán a terület és a rajta lévő építmények komlói városi tulajdonba/kezelésbe kerültek, ahol az ötvenes években nem éppen a kálvária-karbantartás volt a legfontosabb tevékenység. Mindezeket Mátyás Imre komlói plébános úrtól tudom.

Azt már Schalpa Anett mesélte el – (aki Árgyelán Györggyel együtt a „Méltósággal” című könyv szerzője is, mely könyv éppen a község templomának 200 éves történetét dolgozza fel) – hogy  tervbe van véve ennek a szép fekvésű, de katasztrofálisan tönkrement, majdnem megsemmisült kálváriának a felújítása. Mint sok más helyen, itt is a pénz hiányzik hozzá, mert „akarattal” semmit sem lehet felépíteni. Kálváriát sem.
Őszintén szurkolok nekik, hogy legyen módjuk a helyrehozatalra, az egyik legszebb fekvésű kálváriának látom én most ezt a helyet. Külön említést érdemel a valószínűleg a kálvária építésével egyidős, óriási hársfa a keresztek mellett.



 Ez az első kép "Levi" régebbi felvétele - csak azért tettem ide, hogy jobban látszódjon, a kálvária területe most is rendben van tartva...


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése