Halódó
falu – halott stációk – írhatnám patetikusan, de hát ez a szomorú valóság…A
faluról sem található sok információ a neten, de az alábbi sorok sokat mondóak http://utazom.com/vendegvaro/mocseny
:
„Német
ajkú lakosai valamikor híres szarvasmarha-tenyésztők voltak, olyan szép
bikaistállót építettek, hogy a környékbeliek mőcsényi gimnáziumnak csúfolták
(téesz-irodává építették át). Mőcsényhez tartozik a 2 kilométerre lévő
Palatinca. 1959-ben hozzácsatolták a szomszédos Zsibrik falut is.
A
korábban önálló község Baranyához tartozott. Német lakóit kitelepítették, vagy
elköltöztek, evangélikus templomuk, melybe az egész falu belefért, üresen áll.
Néhány nagyon szép régi parasztház látható, így a templom fölött egy Fachweg-építésű
is..."
De aztán mégiscsak elmentem és megküzdöttem az egyik legmeredekebb kálváriaheggyel....…még
állnak a stációk, még érdemes a blogban megörökíteni, hiszen ki tudja, pár év
múlva már ezeknek nyoma sem lesz látható…..
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhA7sjR7nWfFArWUh3bSTiYY3k6A4BBn3erfhJARdhbRd6lvgpuUd4UMoj3Iz61IrcFf2A7gYhKvrh2fKpUYM44KQQn-K4K-9iZ_SKQuTL8wWfjp9PyXOos6UhsjKOCQmIgs_BHbOIXzP0/s640/M%25C5%2591cs%25C3%25A9ny+-+em%25C3%25B6g%25C3%25B6tt+a+k%25C3%25A1lv%25C3%25A1ria.jpg) |
E romos pajta mögött lehet felmenni a kálvária hegyére |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgDIME5JhpMQDBN31HLBp56gld7_nchCQ8O90PYL7rifCfqsPgmP8SrVCnFHlpdtoSiUV4KjNi9x7z1ZOJ_P-5ejcwEVJ7waOWE2PNAEToiIlbC62vmpVxWm7IPYn86dATtoeptKNDok2o/s640/M%25C5%2591cs%25C3%25A9ny+k%25C3%25A1lv%25C3%25A1ria1.jpg) |
A messzeségben már látszanak a stációk |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgx52Nh5uYSoPxUWlGFf3AYHCxm4VeTRjHQtyBLg_4_Hpfv9R1ZALDf8qgNthcWZZy2UrLQrO_N2tmjYyhYcwejC4pTFNXWVkeyfJgSIIhnlTHsbMgUGclMS6i5VWeVvh_q5mAHBPMLjrE/s640/M%25C5%2591cs%25C3%25A9ny+keresztek4.jpg) |
A bal lator -ból csak ennyi van meg.... |
Egyedi és megható hangulatot sugároznak ezek a fotók. Jó, hogy felraktad őket a gyűjteménybe. Nagyon jó lenne, ha sikerülne megmenteni őket - bár őszintén megvallom nekem ebben a lepusztult állapotban is szívemhez nőtt ez a kálvária.
VálaszTörlésEgyetértek veled. Nehéz megmagyarázni, de valahogy az ember szívéhez néha közelebb állnak az elhagyatott, romos kálváriák, mint a vadiújra kifestettek. Hát az ember már csak ilyen fura teremtés....
TörlésA Kálvárián 2013-ban a Mőcsényért Egyesület állagmegóvást végzett, tervek közt szerepel (anyagi függvényben) a felújítás is
VálaszTörlésNos, elmentem, megnéztem. Nem tudom milyen lehetett, ha a jelenlegi (fotókkal dokumentált) már az állagmegóvás utáni helyzet. Nekem úgy tűnt, évek óta itt semmihez nem nyúltak hozzá....Egyesegyedül a Krisztus szobor látszik újnak....
Törlés