2013. szeptember 17., kedd

Szágy kálvária



„Levi”-nek köszönöm a fotók  egy részét,  külön jelölöm az általa készítetteket.

Minden igyekezetem dacára, a szomorú sorsú kálvária történetéről nem sikerült túl sokat megtudnom.
A helység a török hódoltság idején puszta lett, de lakatlan a 18. század első felében is. A végtelen erdőkkel borított vidékre a 18. század végén települt német eredetű lakosság. A falu birtokosa egy ideig a Petrovszky család volt, majd Majláth György nyerte el adományként. Az első telepesek 1770-ben Lotaringiából érkeztek (http://www.programturizmus.hu
Jelenleg 150 körüli a lakos-szám, s a település tulajdonképpen a „világ-vége” vagyis zsákfalu. Ide nem nagyon jön senki, inkább elmennek az emberek. A szép környezet maximum a túrázni vágyókat csábíthatja, letelepülni senki sem akar, ami tökéletesen érthető is.
A hajdani németajkú lakosság nagyjából már lecserélődött, így hát majdhogynem „természetes”, hogy a sváb ősök állította kálváriát veszni hagyták. Egyrészt igencsak meg kell dolgozni azért, hogy valaki feljusson oda, másrészt olyan állapotban van már, hogy ebből soha többé „rendes” kálvária nem lesz.
Tábla, felirat nem jelzi, de a kocsmában meg tudták mondani, merre induljak. A Mária szobros kereszt melletti, nehéz, meredek, hosszú úton jutottam el a helyszínre, s szinte véletlenül bukkantam a mély horhosban futó út melletti  kálvária romjaira. Meglehet, hogy a kereszten látható évszám a kálvária keletkezésének idejét is jelenti....(1892)
Megható, ahogy Levi tavasszal (=Húsvét közelében) készült képein látszik némi kis nyoma annak, hogy valaki(k) jártak ott, mire én most szeptember végén odaértem, csak az őszi kikericsek voltak a kálvária díszei… A kápolna összerogyás előtt, szegény Krisztust a téglák előbb utóbb végleg eltemetik. Egyetlen stáció nem áll, moha, gyom, szeder nőtte be mindet. A keresztek közül a jobb oldali nincs meg, a másik kettő is siralmas állapotban van. (Ezekről Levi tavaszi képei jobban sikerültek, mint az én mostani képeim, azokat is mutatom).
Ez pontosan az  az eset, olyan kálvária, amiért ezt a blogot elkezdtem. Én vagyok az utolsó, aki dokumentálni tudja, képpel, írásban, hogy ott hajdan tényleg kálvária állt. Hamarosan minden eltűnik és előbb utóbb senki sem fog emlékezni rá, hogy volt….


2019-ben egy véletlen folytán a faddi plébániát vezető Rostás István Jenő plébános úrtól érdekes információkat kaptam, amit ezúton is köszönök:



A szágyi kálváriának különös története van. A Szágyon élő Rudolf család egyetlen lánya esküvője előtt váratlanul meghalt.  Az ő emlékére, a neki szánt hozományból építette fel a Rudolf család a kálváriát. Mivel a Rudolf család utolsó tagja is elköltözött már a faluból, ennél részletesebb információkat sem a családról, sem a kálváriáról nem sikerült megtudnom. Ezek után semmi reményt nem látok arra, hogy itt valaha is bárki foglalkozna a fogadalomból épített kálvária ügyével.





Ettől a kereszttől indul felfelé az ösvény...




A keresztek fent a dombtetőn és a kápolna:
 



Levi képei: (A Mária szobor most már nem is volt bent a kápolnában)





Ismét saját fotók: 









Az erdő lassan elnyel mindent....







11 megjegyzés:

  1. Egyetértek. Számomra azonban épp ezek, nagyon is elgondolkodtatók.
    Önmagunkról, a világról alkotott elképzeléseinket illetően.... IS.

    VálaszTörlés
  2. Meg mindig megvannak a romok es elkezdtem vele komolyan foglalkozni. Kutatom a fold tulajdonosat, es kezdeni szeretnenk vele valamit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszinte szívből örülnék, ha azért keresi a tulajdonost, mert esetleg valamiféle kálvária-építést tervez. Akármilyen egyszerűt is... Ha lenne valami a dologból, kérem értesítsen, a blogban beszámolok a fejleményekről.

      Törlés
    2. Mi is szeretnénk segíteni a felújításában, még menthető állapotban van! Tegnap jártunk ott , nagyon megfogott bennünket a hely ,jobb sorsot érdemelne ! Kérem keressen meg, hogy tudjunk segíteni felújítani ezt a kis kápolnát! Üdvözlettel : Konczi Zoltán

      Törlés
  3. Kisebb "technikai hiba" miatt csak most tudok válaszolni...
    Én Pécsett élek, semmiféle kapcsolatom a településsel nincs. A nyáron kommentelő Szabó Henrik is foglalkozik a gondolattal, (Őt se ismerem és elérhetőségét se) szerinte is itt valamit kellene/lehetne csinálni - de neki sem tudtam sokat segíteni. Esetleg a FB-n próbálják egymást keresni, talán összefogással sikerülhet valami.

    VálaszTörlés
  4. Megjegyzem még, hogy a kommentek csak engedélyemmel jelenhetnek meg, azért nem látta a begépelés után...

    VálaszTörlés
  5. 2022 őszén, már szinte teljesen megközelíthetetlen a kálvária, a kereszteket teljesen benőtte a tüskés bozót (szeder). A kápolna lassan összeomlik. Nem történt sajnos senki részéről előrelépés, sőt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem látok semmi reményt arra, hogy itt valaha még - akár csak egy kereszt is - legyen...

      Törlés
  6. Mi nap jutottam vissza Szágyra,gyermekkorom helyszínére.A Kálvária domb kedves hely volt számomra.Szomoruan láttam a falu pusztulását.Sajnos nincs munka lehetőség,ez nagy baj.Szuleim Komlóra jártak dolgozni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2020 óta semmi sem történt - és szerintem esély sincs rá, hogy bármi is történjen...

      Törlés